2011. december 27., kedd
15. nap Az Arunachala körbejárása a Pradakshina
15. nap reggel 6.30-kor indultunk a Ramanasramam elől a belső Pradaksinára.
Gyönyörű természeti környezetben, kellemes meleg reggeln csodáltuk meg a hegy különböző arculatait. 9 óra tájékán Ági lakásán (ami közel van a hegyhez) hosszabb piehnőt tartottunk, teáztunk és átbeszéltük az elmúlt napok elmaradt dolgait és beszélgettünk Ramanáról és a hegyről. Gabi elmondta beszámolóját.
Tamás sajátos stílusában élményszerűen beszélt Rámakrináról, mert ezt Kalkuttában nem volt időnk meghallgatni.
kb. 3/4 órás séta után találkoztunk Ernővel a hegyen. Lejött elénk és felvezette a csoportot a barlangjához, amit most kezd összkomfortossá varázsolni. Teljes szadhu (vándorszerzetes narancssárga ruhában) kinézete van. Ernő is megvendégelt minket és mi is ott hagytuk keksz készletünk egy részét.
Továbbhaladva a hegyen találkoztunk majmokkal, láttunk kis oltárokat, templomokat, majd a belső és külső pradaksina egyesült és leértünk a városba, ahol még 3 km-t mentünk. Ebédre betértünk a Rámakrina hotelbe, ami egy elegáns szálloda és 100 rúpiáért 18 fogásból álló ebédet ettünk. (fényképét feltettük a picasawebre). Volt benne sok kis mártás, szószok, főzelékfélék, (pl. csilis bab, paprikás karfiol , csicseriborsós püré, spenótós mártás, mentás mártás, aludttej, risz, lepényfélék, édes mártás, végén banán, jégkrém és egy összecsomagolt mentás zöld levél, amit szét kellett rágni rágó helyett) Igazán a ezeket az ételeket nem ismertük fel teljesen, de finomak voltak, erősek, csípősek is, mint itt délen a legtöbb étel .
Ezután 1 km-t sétáltunk még, a bazárban vitt az út, megálltunk egy kávézóban, majd utunk a Ramanasramhoz vezetett, ahol a Samadhi hallban zártuk utunkat, a zarándoklást. Ekkor 16 óra volt. Valóban zarándok út volt, mert borzasztó volt a hőség, éppen nem kaptunk hőgutát, de a határán voltunk.
Az érzés, hogy sikerült mindenkinek megtenni és az utat valamiért felajánlani, ellensúlyozta a nehézségeket.
Az esténk pihenéssel, töltődéssel és számítógépezéssel telt el. A szomszédos jó minőségű internet kávézóban sikerült az elmúlt napok elmaradásait pótolni, a képeket feltenni és szöveget írni. (reméljük tettszik)
A következő nap szabad nap, este 18 órakor a kis asramunk szwámija (szerzetese) szatszangot tart majd a számunkra).
14. nap Ramanasramam és a barlangok
14. nap a Ramana Asram és a barlangok
A reggeli szertartáson, ami 6.30-8.00-ig tartott a csapat fele vett részt. Az Arunachala himnusz 108 versszakának refrénjeként elénekelt Arunachala Shiva minden alkalommal való 6 ismétlése olyan érzést varázsolt az Athiti asram meditációs termébe, mintha sohasem akarna végetérni. A pap közben csodaszépen feldíszítette virágokkal a hatalmas RAmana képet és a köré épített egyszerű oltárt.
végül 1 és 3/4 órás éneklés után fejeztük be a szertartást, de az idős pap még folytatta.
A reggeli a vacsorához hasonlóan néma csendben történt, de bőségesen osztottak az egyszerű ételből.
Az étel reggelente mindig valamilyen vékony, kelesztetlen kenyér (puri, vagy csapati) és zöldséges szósz hozzá.
Reggeli után a csapattal elmentünk a Ramana asramba, ahol kalauzunk, Ági már várt ránk és bemutatta nekünk az asramot. A tisztaságra jellemző, hogy asram kapujában le kellett venni a cipönket és az asramon belül mindenki csak mezítláb közlekedhetett, Ragyogó márvány templomokban található Ramana édesanyjának a sírhelye és mellette egy nagy templomban a Ramana Samadhi Hall-ban pedig a szent ember, Ramana sírja. Ezt a helyet egy fal választja el attól a szobától, ahol Ramana éveken keresztül a napjait töltötte a látaogatók között. Ezt most meditációs teremnek hívják.
A kanapén, ahol ült, vagy hevert, egy szinte életnagyságú festménye látható.
Ha ebben a teremben ülünk olyan érzésünk van, hogy most is itt lenne közöttünk, rendkívül érősen érezhető az erőtere a teremben.
A síroknál egész nap pudzsák (szertartások) folynak és a hívek az óramutató járásával megegyezően járják körbe ezeket az emlékhelyeket.
Ezeken kívül Ági megmutatta azt a szobát, ahol Ramana az utolsó napjait töltötte és fogadta halála pillanatában is a látogatókat.
Az asram hátsó kapujánál vezet fel az út az Arunácsala hegyre és azokhoz a barlangokhoz, amelyeket Ramana az asram megépítése előtti időkben használt lakhelyéül. Ez a Virupaksha barlang és a Skandhasram barlang.
Délig a nagy Ramanaasramam-ot és az asram könyvesboltját néztük meg. Vásároltunk képeket, tarisznyákat, ismertetőket az Arunacsala hegyről, majd 12.30-ra visszajöttünk ebédre az Atthiti asramba, szálláshelyünkre. Ilyenkor már nagyon meleg volt, annak ellénére, hogy most tél van (30 fok felett).
Éjszakára is csak 20 fok köré süllyedt le a levegő.
Ebéd után rövid szieszta, majd felsétáltunk a barlangokhoz. Utunk a hegyre kőfaragók között vezetett el, visszafelé vásásrlást ígértünk nekik. Majd megálltunk egy hatalmas sziklánál, ahol gyönyörű kilátás nyílt a hatalmas, ősi Arunacsalaswara templomra.
A baralangok előtérrel ellátott, kiépített, sziklába vájt helységek, amelyek ma más mint műemlékek az indiai régészeti hivatal kezelésében állnak és a nagy Ramana asramam gondozza őket.
A barlangoknak szinte még erősebb az erőterük, mint az asramnak. Ramana előtt más szentek is lakták őket.
Az Arunácsala hegy 3500 millió éves kőzetrétegből emelkedett ki, így a földtörténet legősibb korszakából származik. 818méteres magasságával magasan a környező vidék főlé emelkedik. Kezdetektől fogva Síva Isten megtestesülésének tartják számon és különleges jelentőséget tulajdonítanak a 30 mérföldes környezetében lévő telepöléseknek is.
A hegy különböző oldalakról mutatott arca, ún. darshanja más-más tulajdonságokkal és jelentéssel bír. Az útkeresők, vagy követők fő spirituális gyakorlata a Ramana asramban tett látogatáson és az ott töltöö meditáción kívül a hegynek a bejárása, a barlangok és a hegyen lévő kül. kis templomok felkeresése, valamint a hegy 14 km kerületű körbenjárása, amit Pradaksinának neveznek.
Ez lehet külső, vagy belső, azaz teljesen a hegy lábánál a falvakon keresztül vezető külső és a hegy oldalában végigfutó csendesebb és mélyebb, természeti szépségekben bővelkedő belső pradaksina.
A barlangoktól visszafelé a csoport többfelé szakadt, páran betértünk egy kis kedves Parvati templomba. A többfelé szakadást az tette lehetővé, hogy Ágin kívül másik segítőnk Soós Arnold is minden útunkon kísért bennünket, segítve a csapat koordinálását.
Ebben a kis Parvati templomban erős neem teát kaptunk és néhány szertartást elvégeztek a kedvünkért és többféle kis ajándékot is adtak nekünk.
Homlokunk közepére piros jelet, a fehéres szent hamut (vibhuti) és a hegy csúcsán égő ( nagy ünnepeken ghít, azaz tisztított vajat égetnek óriási üstökben) ghíből festettek finom kis vonalakat.
A hegyről lefelé sétálva apró kis nádkunyhók között jöttünk el. Lakosaik figyelnek a tisztaságukra, mosnak, söpörnek, a gyerekek játszadoznak, kérték, hogy fényképezzük le őket.
A szálláshelyünkig többen megálltak a kis boltokban vásárolni.
Bőséges ellátása van az ajurvédikus gyógyszertáraknak, van Ramana szupermarket, ami egy nálunk átlagos kis ABC méretével egyezik meg. Az internet kávézó nagyon jó minőségű, gyors az internetes szolgáltatás.
Látszik, hogy a nyugati ember igényét próbálja a kis város egyre jobban kiszolgálni. Rengeteg a fehér ember, túrista és útkereső, de van aki gyógyulni jön ide az ajurvédikus kezelésektől. Magyarok is vannak.
Ági meséli, hogy sok nyugati házat vesz és kiadja bérbe. Ő egy kis lakást bérel havi 6000 rúpiáért (szorozd meg 4,5-el) a hegyhez közel, kívül a városon, gyönyürű kis kerttel. Ági több hónapig van itt és évente többször. Az ő lakása teljesen fel van szerelve a nyugati igények szerint, így angol wc, hűtő, stb van nála.
13. nap december 25-e, Fürdés a tengerben és utazás Tiruba
13. nap december 25-e. Fürdés a tengerben, és az utazás Tiruvannamalaiba
Reggel megnézve a város hatalmas méretét, és a rendelkezésre álló szűk időt és szűkös pénzkeretet úgy döntöttünk, hogy metróval megyünk megnézni egy-két nevezetességet.
Sok kérdezősködés és járkálás után kiderült, hogy az intereneten közzétett térképek a tervezett metróvonalakat jelölik amik most készülnek. Végül úgy döntöttünk, hogy riksákkal lemegyünk a tengerpartra és megnézzük a Bengáli Öblöt. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult.
A fél kilométeres fövenyen keresztülsétálva jutottunk a tengerhez, és megcsodálhattuk a ragyogó napsütésben és kellemes melegben a Bengáli Öböl hatalmas hullámait. Én még ekkora hullámokat nem láttam. Időnként 1,5 méteres körüli hullámok érkeztek a fövenyes partra a finom homokba. Néztük a játszó indiai fiatalokat fényképeztük a tengert.
Mi Pistával alsónadrágra vetkőzve megfürödtünk. Rögtön megjelent a lovas strandőrség és figyelmeztetett minket, hogy az erős sodrás miatt ne menjünk be, de a hullámzás miatt nem is tudtunk. Nagy élményem volt, amikor derékig érő vizben állva jött egy hullám, felkapott, megfordított és mintha pehely lettem volna kidobott a partra, közben a meder fenekét is megizleltette velem. Ezek után rögtön kijöttem, de semmi bajom nem lett.
Mindenkinek nagyon jó élmény volt a tenger, bár a lányok az indiai fiúk teljeskörű érdeklődése ellenére sem voltak hajlandók bemenni a tengerbe - bár maguk az indiaiak is inkább csak a parton hancúroztak felöltözve. A fürdés után a csapat egy része még várost nézett, mi többiek hazamentünk pakolni a szállodába.
A tegnapi este a szálloda recepcióján leszerveztem a 4 x 2000 Rs-ás taxik helyett, amikről eddigi infóink szóltak leszerveztem egy kínálkozó ajánlatra egy 12 fős 5400 Rs buszt Tiruba 12.00-i indulással. A busz kívülről nagyon jól nézett ki, de nbelülről már korántsem, és a tetejére sem engedett pakolni a sofőr. Így a cuccokkal együtt bezsúfolódtunk a buszba és meglepően jó tempóban 70-80 km/órával is haladva elindultunk.
Ez egészen addig tartott, míg egy autópálya kapunál ki nem derült, hogy elszakadt a gázbovden. Egy rövid szerelés után, kinyitva a sofőrülés melletti motorháztetőt kézzel húzta ezek után a sofőr a gázbovdent, és a másik kezével keresztbe nyúlva váltotta a sebességet.
Majd amikor pisilés miatt megállítottuk, úgy döntött, hogy megcsinálja, mert talált még egy darab drótot. Végül egy órás szerelés után Tamás és Pista segítségével, az én úti szerszámkészletem fogójával sikeresen megcsinálta. Azután egyszer csak letért a főútról, és tönkrement kis utakon keresztül, minden kátyúnál lelassítva áthaladtunk a tamil faluvilágon.
Érdekes volt látni a nádfedeles pici vályogkunyhókat, internetes számítógépes boltokkal együtt amikről sok képet készítettünk. Sofőrünk elképesztően nyámnyilán, mondhatnánk óvatosan vezetett.
Végül este 19.00 előtt érkeztünk és a telefonon megismert Nagy Ági, - akivel eddig is szerveztük utunk Dél Indiai részét, - várt ránk és elvitt minket a szálláshelyünkül szolgáló Athiti asramba. Itt nagyon kedvesen fogadott minket a Swami, elmagyarázta a asram rendjét, és közölte, hogy 8-kor vacsorát kapunk.
Ez egy igazi hindu asram nem olyan, mint a rishikeshi Himalájai asram. Tisztaság és nagyon nagy rend van, de semmi luxus. A szobák egyszerűek, 2 ágy és a 3. embernek egy matrac a földön. Viszont olyan kellemes meleg van, amit nagyon élvezünk az eddigi hideg után.
Az étkezés egyszerű étrelekkel, de nagyon fegyelmezetten történik és telljes csendben, csak a gesztusokra figyelve. Addig kapod az ételt többszöri osztással, amíg kérsz. Tehát mindenki bőven ehetett. A kedves vendéglátással a több napi maradás, valamint a magyar barátok szívélyes fogadtatásának az örömével tértünk aludni.
Reggel megnézve a város hatalmas méretét, és a rendelkezésre álló szűk időt és szűkös pénzkeretet úgy döntöttünk, hogy metróval megyünk megnézni egy-két nevezetességet.
Sok kérdezősködés és járkálás után kiderült, hogy az intereneten közzétett térképek a tervezett metróvonalakat jelölik amik most készülnek. Végül úgy döntöttünk, hogy riksákkal lemegyünk a tengerpartra és megnézzük a Bengáli Öblöt. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult.
A fél kilométeres fövenyen keresztülsétálva jutottunk a tengerhez, és megcsodálhattuk a ragyogó napsütésben és kellemes melegben a Bengáli Öböl hatalmas hullámait. Én még ekkora hullámokat nem láttam. Időnként 1,5 méteres körüli hullámok érkeztek a fövenyes partra a finom homokba. Néztük a játszó indiai fiatalokat fényképeztük a tengert.
Mi Pistával alsónadrágra vetkőzve megfürödtünk. Rögtön megjelent a lovas strandőrség és figyelmeztetett minket, hogy az erős sodrás miatt ne menjünk be, de a hullámzás miatt nem is tudtunk. Nagy élményem volt, amikor derékig érő vizben állva jött egy hullám, felkapott, megfordított és mintha pehely lettem volna kidobott a partra, közben a meder fenekét is megizleltette velem. Ezek után rögtön kijöttem, de semmi bajom nem lett.
Mindenkinek nagyon jó élmény volt a tenger, bár a lányok az indiai fiúk teljeskörű érdeklődése ellenére sem voltak hajlandók bemenni a tengerbe - bár maguk az indiaiak is inkább csak a parton hancúroztak felöltözve. A fürdés után a csapat egy része még várost nézett, mi többiek hazamentünk pakolni a szállodába.
A tegnapi este a szálloda recepcióján leszerveztem a 4 x 2000 Rs-ás taxik helyett, amikről eddigi infóink szóltak leszerveztem egy kínálkozó ajánlatra egy 12 fős 5400 Rs buszt Tiruba 12.00-i indulással. A busz kívülről nagyon jól nézett ki, de nbelülről már korántsem, és a tetejére sem engedett pakolni a sofőr. Így a cuccokkal együtt bezsúfolódtunk a buszba és meglepően jó tempóban 70-80 km/órával is haladva elindultunk.
Ez egészen addig tartott, míg egy autópálya kapunál ki nem derült, hogy elszakadt a gázbovden. Egy rövid szerelés után, kinyitva a sofőrülés melletti motorháztetőt kézzel húzta ezek után a sofőr a gázbovdent, és a másik kezével keresztbe nyúlva váltotta a sebességet.
Majd amikor pisilés miatt megállítottuk, úgy döntött, hogy megcsinálja, mert talált még egy darab drótot. Végül egy órás szerelés után Tamás és Pista segítségével, az én úti szerszámkészletem fogójával sikeresen megcsinálta. Azután egyszer csak letért a főútról, és tönkrement kis utakon keresztül, minden kátyúnál lelassítva áthaladtunk a tamil faluvilágon.
Érdekes volt látni a nádfedeles pici vályogkunyhókat, internetes számítógépes boltokkal együtt amikről sok képet készítettünk. Sofőrünk elképesztően nyámnyilán, mondhatnánk óvatosan vezetett.
Végül este 19.00 előtt érkeztünk és a telefonon megismert Nagy Ági, - akivel eddig is szerveztük utunk Dél Indiai részét, - várt ránk és elvitt minket a szálláshelyünkül szolgáló Athiti asramba. Itt nagyon kedvesen fogadott minket a Swami, elmagyarázta a asram rendjét, és közölte, hogy 8-kor vacsorát kapunk.
Ez egy igazi hindu asram nem olyan, mint a rishikeshi Himalájai asram. Tisztaság és nagyon nagy rend van, de semmi luxus. A szobák egyszerűek, 2 ágy és a 3. embernek egy matrac a földön. Viszont olyan kellemes meleg van, amit nagyon élvezünk az eddigi hideg után.
Az étkezés egyszerű étrelekkel, de nagyon fegyelmezetten történik és telljes csendben, csak a gesztusokra figyelve. Addig kapod az ételt többszöri osztással, amíg kérsz. Tehát mindenki bőven ehetett. A kedves vendéglátással a több napi maradás, valamint a magyar barátok szívélyes fogadtatásának az örömével tértünk aludni.
12. nap Kolkata-Calcutta és a továbbrepülés
12. nap Calcutta és a repülés Chennai-ba
A HOWRAH pályaudvar mérete számunkra elképzelhetetlen. Valószínűleg India egyik legnagyobb pályaudvara. A 8-9 es vágányok között egy külön autóút van, de hogy összesen hány vágány, az nem derült ki, mert nem lehetett átlátni a pályaudvar méretét. A 24-es vágányt még mondták, de lehet, hogy ennél több volt.
Időközben leegyeztettük, hogy túléljük körülményeket, pihenünk, pakolunk, és nem megyünk sehova Calcuttában, ugrik a Ramakrishna missziós programunk. A szálló küldött értünk két Indiait, akik azonban a taxikkal nem jöhettek be a vágányhoz, így át kellett mennünk velük a pályaudvaron a tömegen. Be akartak préselni minket két átlagos autóba a cuccunkkal együtt, erről lebeszéltük őket, és közöltük, hogy 3 autóval megyünk.
Megérkezve a szállodába azonnal újra lefeküdtünk a szűk, de kissé koszos szobáinkba. A szobapincér hozott reggelit, átpakoltuk a cuccokat a repülőtérre felkészülve és kitaxiztunk a reptérre. Calcutta, a mai nevén Kolkata - egy büdös, koszos, lepusztult város képét mutatta a taxiból. Így nem nagyon bántuk, hogy nem jutott időnk benne semmire (idaig ez a varos volt nezett ki a legrosszabban).
Közben kiderült, hogy Szilvi a telefonját, Tamás pedig a régi megszokott kabátját hagyta a szállodában sietve, pakolás közben. Mindkettőt elveszettnek nyilvánítottuk, már nem volt idő visszamenni.
A repülőtéren újra megnyugodtunk a pályaudvar teljes kontrasztjaként megtapasztalt rendtől és fegyelemtől, és az erős katonai jelenléttől, amit tapasztaltunk.Gyonyoru tisztasag, rend, modern, nyugati korulmenyek, finom, tiszta etelek, subway etkezde, ami nalunk is van Magyarorszagon. Mivel 24-e volt, ezert finom karacsonyi subway szendvicseket ettunk es finom kavet ittunk. Agica beszelgetesbe merult a mellette ulo indiai holggyel, akik a ferjevel a fiukat vartak Bangalorbol. Ok tobbszor voltak Europaban, szinte minden orszagban, jovore Magyarorszagra is el akarnak menni, sok szep dolgot hallottak rola, rogton mondtak a fovaros nevet. Rentkivul intelligens, muvelt holgy volt, szep szariba oltozve.
Kényelmes de teljesen tele lévő járattal érkeztünk meg Chennai-ba (Madras) a Bengali Obol felett repulve, ahol végre nagy meleg fogadott. A másik kellemes meglepetés a tisztán hindu dél kulturális fölénye volt az észak indiai iszlámmal keveredett hindu kultúrával szemben. Az utak szélesek, rendezetettek, nem láttunk nyomornegyedeket, az autók újak, jók. Modern Toyota nagyméretű egyterű autók vittek minket a szállodába.
A szálloda is kívülről pazarnak tünt, volt benne lift és elegáns előtér, azután a szobák már nem mutatták ugyanezt a színvonalat, mert az ágyneműk kisse koszosak voltak, és a fürdőszoba is erősen lepusztult. Meleg víz a folyosón, vodorben lehetett a szobakba vinni mosakodashoz - de ez így volt Kolkatában is.
Kis meghitt karácsonyi ünnepség után- ahol előkerültek az általunk hozott karácsonyi énekek, a mézespuszedli Zsuzsi és Kata jóvoltából, vörösáfonya és birsalma sajt Pista részéről, karacsonyi kepek, kis fa karacsonyfa Pistatol- megbeszéltük, hogy másnap 8-kor találkozunk, és megbeszéljük hova megyünk. Majd aludni tértünk az otthoniak felhívása után.
A HOWRAH pályaudvar mérete számunkra elképzelhetetlen. Valószínűleg India egyik legnagyobb pályaudvara. A 8-9 es vágányok között egy külön autóút van, de hogy összesen hány vágány, az nem derült ki, mert nem lehetett átlátni a pályaudvar méretét. A 24-es vágányt még mondták, de lehet, hogy ennél több volt.
Időközben leegyeztettük, hogy túléljük körülményeket, pihenünk, pakolunk, és nem megyünk sehova Calcuttában, ugrik a Ramakrishna missziós programunk. A szálló küldött értünk két Indiait, akik azonban a taxikkal nem jöhettek be a vágányhoz, így át kellett mennünk velük a pályaudvaron a tömegen. Be akartak préselni minket két átlagos autóba a cuccunkkal együtt, erről lebeszéltük őket, és közöltük, hogy 3 autóval megyünk.
Megérkezve a szállodába azonnal újra lefeküdtünk a szűk, de kissé koszos szobáinkba. A szobapincér hozott reggelit, átpakoltuk a cuccokat a repülőtérre felkészülve és kitaxiztunk a reptérre. Calcutta, a mai nevén Kolkata - egy büdös, koszos, lepusztult város képét mutatta a taxiból. Így nem nagyon bántuk, hogy nem jutott időnk benne semmire (idaig ez a varos volt nezett ki a legrosszabban).
Közben kiderült, hogy Szilvi a telefonját, Tamás pedig a régi megszokott kabátját hagyta a szállodában sietve, pakolás közben. Mindkettőt elveszettnek nyilvánítottuk, már nem volt idő visszamenni.
A repülőtéren újra megnyugodtunk a pályaudvar teljes kontrasztjaként megtapasztalt rendtől és fegyelemtől, és az erős katonai jelenléttől, amit tapasztaltunk.Gyonyoru tisztasag, rend, modern, nyugati korulmenyek, finom, tiszta etelek, subway etkezde, ami nalunk is van Magyarorszagon. Mivel 24-e volt, ezert finom karacsonyi subway szendvicseket ettunk es finom kavet ittunk. Agica beszelgetesbe merult a mellette ulo indiai holggyel, akik a ferjevel a fiukat vartak Bangalorbol. Ok tobbszor voltak Europaban, szinte minden orszagban, jovore Magyarorszagra is el akarnak menni, sok szep dolgot hallottak rola, rogton mondtak a fovaros nevet. Rentkivul intelligens, muvelt holgy volt, szep szariba oltozve.
Kényelmes de teljesen tele lévő járattal érkeztünk meg Chennai-ba (Madras) a Bengali Obol felett repulve, ahol végre nagy meleg fogadott. A másik kellemes meglepetés a tisztán hindu dél kulturális fölénye volt az észak indiai iszlámmal keveredett hindu kultúrával szemben. Az utak szélesek, rendezetettek, nem láttunk nyomornegyedeket, az autók újak, jók. Modern Toyota nagyméretű egyterű autók vittek minket a szállodába.
A szálloda is kívülről pazarnak tünt, volt benne lift és elegáns előtér, azután a szobák már nem mutatták ugyanezt a színvonalat, mert az ágyneműk kisse koszosak voltak, és a fürdőszoba is erősen lepusztult. Meleg víz a folyosón, vodorben lehetett a szobakba vinni mosakodashoz - de ez így volt Kolkatában is.
Kis meghitt karácsonyi ünnepség után- ahol előkerültek az általunk hozott karácsonyi énekek, a mézespuszedli Zsuzsi és Kata jóvoltából, vörösáfonya és birsalma sajt Pista részéről, karacsonyi kepek, kis fa karacsonyfa Pistatol- megbeszéltük, hogy másnap 8-kor találkozunk, és megbeszéljük hova megyünk. Majd aludni tértünk az otthoniak felhívása után.
11. nap Utunk mélypontja 20 órás várakozás
11.nap a várakozás és az utazás
Reggel 6.30-ra visszamentünk a pályaudvarra, ahol egy elgyötört csapatot találtunk dideregve. Akkora köd volt, hogy az esti 30-40-perces autóutunk több mint 1 órán át tartott. A csapat elmesélte, hogy olyan figurákkal találkozott, akik minden további nélkül ruhában állva, le sem vetkőzve végezték el a dolgukat és bűzlöttek utána.
Valóban a napunk jelentős része arról szólt, hogy a koldusokat hajtottuk el magunktól.
Innen átvettem újra az irányítást, és utána jártam a dolgoknak.
Mindig újabb időpontokat kaptunk, de azt megtudtuk, hogy mindenképpen az 1-2 peronról fog menni. Egészen 11 h-ig ígérgettek, majd tönkrement a számítógépes rendszerük. Ekkor azt mondta a tudakozós vasúti tiszt, hogy ugyan tönkrement, de ő emlékszik rá, hogy törölték. Na még csak ez hiányzott.
Telefonálgatás a Delhi Tourist Office-nak, tudakozódás a pályaudvaron, hogy ilyenkor mi a teendő. Azt a választ kaptuk, hogy érdkelődjünk a peronfőnöktől. A peronfőnök közölte, hogy dehogy törölték, 14 órára itt lesz. 13.00-kor azt mondták, hogy nem 14.00-re de 16.00-ra érkezik.
Közben a köd is kezdett felszállni.
Megismerkedtünk olyan utastársakkal, akik szintén erre a vonatra vártak, és értették a hindi hangosbemondót, és ők is tartották bennünk lelket, hogy jön a vonat.
Végül 16.40 tájban tényleg beért a vonatunk 20 órás késéssel. A várakozás közben rám is rámjött az émelygés és hasmenés, így zapperrel, meg mms-sel kúráltam magam, és nagyjából végig aludtuk az egész utat.
Sleeper klasszon (azaz a legalacsonyabb osztalyon) utaztunk Ágicával, csak mi ketten, - a tobbiek nagyon jo minosegu osztalyon, - és megállapítottuk, hogy mégsem változott annyit India a 4 évvel ezelőttihez képest, mint amit az előző vonat út kapcsán gondoltunk. Hajnali 4.30 tájban érkeztünk meg a Kalkuttai hatalmas HOWRAH pályaudvarra.
Reggel 6.30-ra visszamentünk a pályaudvarra, ahol egy elgyötört csapatot találtunk dideregve. Akkora köd volt, hogy az esti 30-40-perces autóutunk több mint 1 órán át tartott. A csapat elmesélte, hogy olyan figurákkal találkozott, akik minden további nélkül ruhában állva, le sem vetkőzve végezték el a dolgukat és bűzlöttek utána.
Valóban a napunk jelentős része arról szólt, hogy a koldusokat hajtottuk el magunktól.
Innen átvettem újra az irányítást, és utána jártam a dolgoknak.
Mindig újabb időpontokat kaptunk, de azt megtudtuk, hogy mindenképpen az 1-2 peronról fog menni. Egészen 11 h-ig ígérgettek, majd tönkrement a számítógépes rendszerük. Ekkor azt mondta a tudakozós vasúti tiszt, hogy ugyan tönkrement, de ő emlékszik rá, hogy törölték. Na még csak ez hiányzott.
Telefonálgatás a Delhi Tourist Office-nak, tudakozódás a pályaudvaron, hogy ilyenkor mi a teendő. Azt a választ kaptuk, hogy érdkelődjünk a peronfőnöktől. A peronfőnök közölte, hogy dehogy törölték, 14 órára itt lesz. 13.00-kor azt mondták, hogy nem 14.00-re de 16.00-ra érkezik.
Közben a köd is kezdett felszállni.
Megismerkedtünk olyan utastársakkal, akik szintén erre a vonatra vártak, és értették a hindi hangosbemondót, és ők is tartották bennünk lelket, hogy jön a vonat.
Végül 16.40 tájban tényleg beért a vonatunk 20 órás késéssel. A várakozás közben rám is rámjött az émelygés és hasmenés, így zapperrel, meg mms-sel kúráltam magam, és nagyjából végig aludtuk az egész utat.
Sleeper klasszon (azaz a legalacsonyabb osztalyon) utaztunk Ágicával, csak mi ketten, - a tobbiek nagyon jo minosegu osztalyon, - és megállapítottuk, hogy mégsem változott annyit India a 4 évvel ezelőttihez képest, mint amit az előző vonat út kapcsán gondoltunk. Hajnali 4.30 tájban érkeztünk meg a Kalkuttai hatalmas HOWRAH pályaudvarra.
10. nap Készülődés a tovaútra és képfeltöltés
10. nap. Készülődés az utazáshoz.
Harmadik nap délelőtt pihentünk, csomagoltunk, a szállásdíjakat szedtem össze. Délben betettük a cuccunkat egy tároló helyiségbe, a többiek elmentek sikátort járni - így nevezzük itt a városnézést.
Nem szóltam még a majmokról, akik sokan vannak, és nem úgy reagálnak a határozott fellépésre, mint a kutyák, akik megijednek.
Ha agresszívan rájuk kiabálunk, akkor ők is agresszívak lesznek és megtámadnak. A bottól pedig nem félnek, hanem érdeklődve közelebb jönnek. Valószínűleg érezték rajtunk, hogy túristák vagyunk, és tartunk tőlük. A helyiek biztosan tudják őket megfelelően kezelni. Volt velük kalandunk a Gangeszra néző balkonokon, de szerencsére valamennyien be tudtunk menekülni időben a szobáinkba.
Délután Ágicával képeket töltöttünk fel, végre beengedett a Pisaca web is a saját oldalunkra, eddig az volt a baja, hogy ismeretlen gépről akartam belépni. Majd a többiek visszaérkeztével kicsit felmelegedve a napon este fél 6 tájban most először néhányunk csomagját hordárokkal cipeltetve, elbúcsúzva szállodásunktól elhagytuk a Scindia Guest House-t.
Zárt taxikkal és nem nyitott riksákkal utaztunk egy órát a Mughal Serai nevű vasútállomáshoz - magyarra fordítva "mogul szerájt"-t jelent, valamikori karavánállomás volt a "Selyem Úton". Hamar kiérve a pályaudvarra, 20:40-kor indult volna a vonatunk- lepakoltunk, és utána jártunk a menetrendnek, mert nem láttuk kiírva a vonatot.
Megtudtuk, hogy az egész Észak Indiára kiterjedő köd miatt a vonat még el sem indult Delhiből, és leghamarabb reggel 6-7 óra tájban ér ide. Egy fickó a pályaudvaron felajánlotta, hogy 500 Rs-ért bevisz minket egy szállodába, reggel 500 Rs-ért értünk jön, mert meg fogja tudni, hogy mikorra ér ide a vonat, és a szállodát még ki kell fizessük. A csapat úgy döntött, hogy ez túl sok pénz, inkább a pályaudvaron tölti az éjszakát, a vonaton úgyis tudunk aludni, hiszen hálókocsis az elhelyezés, ráadásul 10 embernek 2-od osztályra szól a jegye, ami elegánsabb, mint amin eddig utaztunk.
Mivel Ágica kicsit émelygett, ezért közös döntéssel mi ketten elfogadtuk az ajánlatot azzal, hogy a többiek rögtön szólnak, ha jön a vonat, vagy valamit megtudnak. Tehát a fickóval behajtottunk a legközelebbi szállodába, ami jó félóra kocsikázásra esett. Itt kaptunk egy 800 Rs szobát, és szomorúan konstatáltuk, hogy nincsen melegvíz. Némi telefonálgatás után küldtek egy vödör melegvizet, amivel Ágica is és én is át tudtunk melegedni. Aludtunk egy keveset, de éjszaka még több sms-t is kaptunk, miszerint korábban jön a vonat, majd mégse.
Harmadik nap délelőtt pihentünk, csomagoltunk, a szállásdíjakat szedtem össze. Délben betettük a cuccunkat egy tároló helyiségbe, a többiek elmentek sikátort járni - így nevezzük itt a városnézést.
Nem szóltam még a majmokról, akik sokan vannak, és nem úgy reagálnak a határozott fellépésre, mint a kutyák, akik megijednek.
Ha agresszívan rájuk kiabálunk, akkor ők is agresszívak lesznek és megtámadnak. A bottól pedig nem félnek, hanem érdeklődve közelebb jönnek. Valószínűleg érezték rajtunk, hogy túristák vagyunk, és tartunk tőlük. A helyiek biztosan tudják őket megfelelően kezelni. Volt velük kalandunk a Gangeszra néző balkonokon, de szerencsére valamennyien be tudtunk menekülni időben a szobáinkba.
Délután Ágicával képeket töltöttünk fel, végre beengedett a Pisaca web is a saját oldalunkra, eddig az volt a baja, hogy ismeretlen gépről akartam belépni. Majd a többiek visszaérkeztével kicsit felmelegedve a napon este fél 6 tájban most először néhányunk csomagját hordárokkal cipeltetve, elbúcsúzva szállodásunktól elhagytuk a Scindia Guest House-t.
Zárt taxikkal és nem nyitott riksákkal utaztunk egy órát a Mughal Serai nevű vasútállomáshoz - magyarra fordítva "mogul szerájt"-t jelent, valamikori karavánállomás volt a "Selyem Úton". Hamar kiérve a pályaudvarra, 20:40-kor indult volna a vonatunk- lepakoltunk, és utána jártunk a menetrendnek, mert nem láttuk kiírva a vonatot.
Megtudtuk, hogy az egész Észak Indiára kiterjedő köd miatt a vonat még el sem indult Delhiből, és leghamarabb reggel 6-7 óra tájban ér ide. Egy fickó a pályaudvaron felajánlotta, hogy 500 Rs-ért bevisz minket egy szállodába, reggel 500 Rs-ért értünk jön, mert meg fogja tudni, hogy mikorra ér ide a vonat, és a szállodát még ki kell fizessük. A csapat úgy döntött, hogy ez túl sok pénz, inkább a pályaudvaron tölti az éjszakát, a vonaton úgyis tudunk aludni, hiszen hálókocsis az elhelyezés, ráadásul 10 embernek 2-od osztályra szól a jegye, ami elegánsabb, mint amin eddig utaztunk.
Mivel Ágica kicsit émelygett, ezért közös döntéssel mi ketten elfogadtuk az ajánlatot azzal, hogy a többiek rögtön szólnak, ha jön a vonat, vagy valamit megtudnak. Tehát a fickóval behajtottunk a legközelebbi szállodába, ami jó félóra kocsikázásra esett. Itt kaptunk egy 800 Rs szobát, és szomorúan konstatáltuk, hogy nincsen melegvíz. Némi telefonálgatás után küldtek egy vödör melegvizet, amivel Ágica is és én is át tudtunk melegedni. Aludtunk egy keveset, de éjszaka még több sms-t is kaptunk, miszerint korábban jön a vonat, majd mégse.
9. nap Varanasi és Sarnath-Buddhista emlékhely
9. nap Sarnath - Buddha első tanítása, halottégetés és a motoros hajókázás
Reggel köd és hideg fogadott. Úgy volt, hogy délelőtt csónakázunk, és délután elmegyünk a buddhista zarándokhelyre Sarnathba, de szállodásunk javaslatára átszerveztük a programot, mert nem tudtunk volna fényképezni a folyón.
Sarnathban megnéztünk egy ősi buddhista templomot, majd azt a hatalmas sztúpát, amit Buddha első tanításának a helyére emeltek. A hely tele volt Tibeti és Nepáli szerzetesekkel, mindenféle buddha szobrokat lehetett kapni a legkülönfélébb árakon mindenféle méretben, és koldusok hatalmas tömege is állandóan zaklatott minket, mert a buddhizmus is javallja az adakozást. Láttunk tradicionális buddhista zarándokot, aki egy testhossznyi leborulásokkal halad előre. Gyümölcsöt és emléktárgyakat, valamint füstölőt is lehetett vásárolni.
Délután motoros csónakkal szép lassú tempóban teljes hosszában végigjártuk a ghatokat (elkulonult lepcso lejaratok a vizhez) és rengetegszer fényképeztük a gyönyörű palotákat és a vízparti lépcsősorokat, ősi templomokat, a mosó és fürdő embereket.
Nem szóltam még arról, hogy a Scindia Ghat közvetlenül a Mankikarnika Ghat mellett van, ahol a halottakat égetik el. Ez Varanasi legfőbb nevezetessége. Az ősi legenda szerint aki itt hal meg és itt van eltemetve, az kilép az élet és a halál körforgásából, és nem kell többé újjászületnie. Ezért nagyon sokan jönnek ide meghalni a hinduk közül, és emiatt lett az egyik legszentebb városuk. Az egyik visszafelé utunk során a sikrátorokból egy kicsit arréb bukkantunk ki a partra és a Manikarnika Ghathoz jutottunk.
Volt akit megborzasztott rémített a látvány, volt, akire nem hatott olyan elevenen. Azoban amikor a szűk sikátorban félre kell húzódni egy halottas menet elől, és 30-40 cm-re huzzák el az ember orra előtt a virágokkal feldíszített hordágyon a hullát, miközben elől a pap rázza a csengőt és mantrázza Sri Rama Nama-t, az már mindenkit megérint. Napi 300-400 hullát égetnek el a Gangeszon hatalmas csónakokban érkező száraz fákon, már évezredek óta a Manikarnikán. Aki érzékenyebb orrú, az a felszálló füstben megérezhette az égő emberi hús szagát. Este elmentünk vásárolgatni a sikátorokba, majd képfeltöltési kísérletek a blogra és lefekvés.
Reggel köd és hideg fogadott. Úgy volt, hogy délelőtt csónakázunk, és délután elmegyünk a buddhista zarándokhelyre Sarnathba, de szállodásunk javaslatára átszerveztük a programot, mert nem tudtunk volna fényképezni a folyón.
Sarnathban megnéztünk egy ősi buddhista templomot, majd azt a hatalmas sztúpát, amit Buddha első tanításának a helyére emeltek. A hely tele volt Tibeti és Nepáli szerzetesekkel, mindenféle buddha szobrokat lehetett kapni a legkülönfélébb árakon mindenféle méretben, és koldusok hatalmas tömege is állandóan zaklatott minket, mert a buddhizmus is javallja az adakozást. Láttunk tradicionális buddhista zarándokot, aki egy testhossznyi leborulásokkal halad előre. Gyümölcsöt és emléktárgyakat, valamint füstölőt is lehetett vásárolni.
Délután motoros csónakkal szép lassú tempóban teljes hosszában végigjártuk a ghatokat (elkulonult lepcso lejaratok a vizhez) és rengetegszer fényképeztük a gyönyörű palotákat és a vízparti lépcsősorokat, ősi templomokat, a mosó és fürdő embereket.
Nem szóltam még arról, hogy a Scindia Ghat közvetlenül a Mankikarnika Ghat mellett van, ahol a halottakat égetik el. Ez Varanasi legfőbb nevezetessége. Az ősi legenda szerint aki itt hal meg és itt van eltemetve, az kilép az élet és a halál körforgásából, és nem kell többé újjászületnie. Ezért nagyon sokan jönnek ide meghalni a hinduk közül, és emiatt lett az egyik legszentebb városuk. Az egyik visszafelé utunk során a sikrátorokból egy kicsit arréb bukkantunk ki a partra és a Manikarnika Ghathoz jutottunk.
Volt akit megborzasztott rémített a látvány, volt, akire nem hatott olyan elevenen. Azoban amikor a szűk sikátorban félre kell húzódni egy halottas menet elől, és 30-40 cm-re huzzák el az ember orra előtt a virágokkal feldíszített hordágyon a hullát, miközben elől a pap rázza a csengőt és mantrázza Sri Rama Nama-t, az már mindenkit megérint. Napi 300-400 hullát égetnek el a Gangeszon hatalmas csónakokban érkező száraz fákon, már évezredek óta a Manikarnikán. Aki érzékenyebb orrú, az a felszálló füstben megérezhette az égő emberi hús szagát. Este elmentünk vásárolgatni a sikátorokba, majd képfeltöltési kísérletek a blogra és lefekvés.
8. nap Megérkezés Varanasiba
8. nap, vonat, megérkezés Varanasiba.
A vonaton este és reggel is rengeteg enni, innivalót hoztak az árusok fillérekért, mert itt nem tudnak különbsêget tenni az indiai és külföldi vevők között, mint máshol.
A vonatunk éjszaka folyamán még több késést szedett ossze. Ez onnan derült ki, hogy az égi gondviselésnek köszönhetően -amit az utunk folyamán eddig folyamatosan éreztünk-hozzánk cserélte a jegyêt egy rendkívül intelligens és kedves fiatal indiai lány, aki biotechnológiát tanít egy Delhiben lévő egyetemen, és Varanasiba utazott haza a szüleihez. Ő folyamatosan tájékoztatott minket arról, hogy hol járunk, és mikor érkezünk.
Végül reggel 9 helyett 13h-kor értünk a Föld talán legrégebben folyamatosan lakott városába, VARANASIBA. Itt is elképesztő tömeg fogadott, de a telefonos egyeztetésünknek köszönhetően megérkezett értünk a szálloda egyik riksása, még 3 riksával, és az előre megbeszélt rend szerint - van kidolgozva 2-es, 3-as, és 4-es csoportosulási rendünk - 3-asával beszálltunk.
A hihetetlen tömeg és egyre szükeb sikátorok után megálltunk egy kis téren, kiszálltunk, és egy vezető segítségével belevetettük magunkat az olyan szűk sikátorok rengetegébe, ahova még a fordulékony riksa sem tud bemenni, csak a gyalogosok, meg persze a motorok, és persze a mindenféle méretű színű és állapotú tehenek, akik a legváratlanabb fordulókban jöttek velünk szemben, ahol alig tudtunk félreállni.
Kb. negyed órás bolyongás után megérkeztünk a Scindia Ghat-hoz -a ghat lépcsőt jelent a Gangeszhez - a szállodánkba, a Scindia Guest House-ba. Mivel elképesztően beépült az évezredek alatt a város, és főleg a part, mindenhol szűk lépcsők és sikátorok vezetnek a házakhoz, és a házak felfelé terjeszkednek. Ezt a fotók jól visszaadják.
Utunk során itt először és utoljára a szállodába való szállítás benne volt a szobaárban. A szálloda egy fiatal, angolul jól és érthetően beszélő, minden körülményre odafigyelő szikh fickóé volt. Ő volt utunk során a legkellemesebb szállodásunk. (Ezt a blogot már Tiruvannamalaiból írom utunk utolsó hosszabb állomásán.) 2 ágyas szobákat kaptunk, volt melegvizünk, viszonylag rendes szobáink voltak, áram is ha szünetekkel is, de volt. A fickó elmondta nekem a látnivalókat és meg is szervezte nekünk a programot csoportkedvezménnyel, türhető áron.
A megérkezésünk estéjén elmentünk - a világ legősibb folyamatosan működő szertartását a Gageszhez vezető két lépcsősoron bemutatott Aarti - fényszertartást megnézni. Ezt egy kézzel hajtott csónakból, egy evezőssel, 12 fővel, jó nagy csónakból néztük meg. A Gangesznak olyan lassú a sodra, hogy nyugodtan elevezett lefelé és felfelé is, a kb. vasággyal is 40 kg-os csónakosunk.
17.00 - kor leeveztünk a Ghatok mentén, majd vissza és 19.00-kor az Indiai Tv kamerás élő közvetítése mellett, - a kamera is csónakon állt - megkezdődött a gyönyörű fényszertartás 7 fiatal brahmin pap bemutatásában 2 egymás melletti Ghaton 5 perc eltolással. Mi a profi csónakosunknak köszönhetően időben érkeztünk, így közel tudtuk menni, és olyan helyen kötöttünk ki, hogy mind a kettőt láttuk.
A 3/4-ed órás szertartásban a négy égtáj és az öt elem képében az egész teremtett világért mutatták be a szertartást. Előtte vettünk mécseseket, amelyek virággal díszitve kis levélre voltak téve, és Gajatri mantra éneklése mellett a vízre helyeztük egyszerre. Ez a momentum nagy örömet okozott a csónakosunknak, aki azt mondta, ilyen csoporttal még nem találkozott, akik mantra énekléssel együtt -öszerendezetten és tudatosan értve a Gangesz felé adott tiszteletet- csinálták meg ezt a kis önálló rítust.
A szállodánkban komoly internetes géppark működött, de sajnos nem volt wifi, így a megírt blogokat nem tudtam feltölteni, de a képek feltöltésével, ha lassan is de tudtam haladni.
Ez volt minden ráérő időmben az elfoglaltságom. Ezen az estén is ezzel foglalkoztam, majd aludni mentünk.
A vonaton este és reggel is rengeteg enni, innivalót hoztak az árusok fillérekért, mert itt nem tudnak különbsêget tenni az indiai és külföldi vevők között, mint máshol.
A vonatunk éjszaka folyamán még több késést szedett ossze. Ez onnan derült ki, hogy az égi gondviselésnek köszönhetően -amit az utunk folyamán eddig folyamatosan éreztünk-hozzánk cserélte a jegyêt egy rendkívül intelligens és kedves fiatal indiai lány, aki biotechnológiát tanít egy Delhiben lévő egyetemen, és Varanasiba utazott haza a szüleihez. Ő folyamatosan tájékoztatott minket arról, hogy hol járunk, és mikor érkezünk.
Végül reggel 9 helyett 13h-kor értünk a Föld talán legrégebben folyamatosan lakott városába, VARANASIBA. Itt is elképesztő tömeg fogadott, de a telefonos egyeztetésünknek köszönhetően megérkezett értünk a szálloda egyik riksása, még 3 riksával, és az előre megbeszélt rend szerint - van kidolgozva 2-es, 3-as, és 4-es csoportosulási rendünk - 3-asával beszálltunk.
A hihetetlen tömeg és egyre szükeb sikátorok után megálltunk egy kis téren, kiszálltunk, és egy vezető segítségével belevetettük magunkat az olyan szűk sikátorok rengetegébe, ahova még a fordulékony riksa sem tud bemenni, csak a gyalogosok, meg persze a motorok, és persze a mindenféle méretű színű és állapotú tehenek, akik a legváratlanabb fordulókban jöttek velünk szemben, ahol alig tudtunk félreállni.
Kb. negyed órás bolyongás után megérkeztünk a Scindia Ghat-hoz -a ghat lépcsőt jelent a Gangeszhez - a szállodánkba, a Scindia Guest House-ba. Mivel elképesztően beépült az évezredek alatt a város, és főleg a part, mindenhol szűk lépcsők és sikátorok vezetnek a házakhoz, és a házak felfelé terjeszkednek. Ezt a fotók jól visszaadják.
Utunk során itt először és utoljára a szállodába való szállítás benne volt a szobaárban. A szálloda egy fiatal, angolul jól és érthetően beszélő, minden körülményre odafigyelő szikh fickóé volt. Ő volt utunk során a legkellemesebb szállodásunk. (Ezt a blogot már Tiruvannamalaiból írom utunk utolsó hosszabb állomásán.) 2 ágyas szobákat kaptunk, volt melegvizünk, viszonylag rendes szobáink voltak, áram is ha szünetekkel is, de volt. A fickó elmondta nekem a látnivalókat és meg is szervezte nekünk a programot csoportkedvezménnyel, türhető áron.
A megérkezésünk estéjén elmentünk - a világ legősibb folyamatosan működő szertartását a Gageszhez vezető két lépcsősoron bemutatott Aarti - fényszertartást megnézni. Ezt egy kézzel hajtott csónakból, egy evezőssel, 12 fővel, jó nagy csónakból néztük meg. A Gangesznak olyan lassú a sodra, hogy nyugodtan elevezett lefelé és felfelé is, a kb. vasággyal is 40 kg-os csónakosunk.
17.00 - kor leeveztünk a Ghatok mentén, majd vissza és 19.00-kor az Indiai Tv kamerás élő közvetítése mellett, - a kamera is csónakon állt - megkezdődött a gyönyörű fényszertartás 7 fiatal brahmin pap bemutatásában 2 egymás melletti Ghaton 5 perc eltolással. Mi a profi csónakosunknak köszönhetően időben érkeztünk, így közel tudtuk menni, és olyan helyen kötöttünk ki, hogy mind a kettőt láttuk.
A 3/4-ed órás szertartásban a négy égtáj és az öt elem képében az egész teremtett világért mutatták be a szertartást. Előtte vettünk mécseseket, amelyek virággal díszitve kis levélre voltak téve, és Gajatri mantra éneklése mellett a vízre helyeztük egyszerre. Ez a momentum nagy örömet okozott a csónakosunknak, aki azt mondta, ilyen csoporttal még nem találkozott, akik mantra énekléssel együtt -öszerendezetten és tudatosan értve a Gangesz felé adott tiszteletet- csinálták meg ezt a kis önálló rítust.
A szállodánkban komoly internetes géppark működött, de sajnos nem volt wifi, így a megírt blogokat nem tudtam feltölteni, de a képek feltöltésével, ha lassan is de tudtam haladni.
Ez volt minden ráérő időmben az elfoglaltságom. Ezen az estén is ezzel foglalkoztam, majd aludni mentünk.
7. nap Visszaút Delhibe és vonatozás
7. nap, autókázás és a vonat.
A kora hajnali imán és a gyakorláson csak 4-en voltunk a magyar csoportból, amit nem bántam, mert fontos, hogy a csapat kipihenje magát.
A hátizsàkokat idejében a buszunkhoz vittük, és mentünk reggelizni, egy téves információra már 8- ra.
Ott a konyhai munkàkért aznap felelős tajföldi hallgató hölgy közölte, hogy sajnos csak 8.30-kor van reggeli, de ha már itt vagyunk, akkor vezet nekünk egy külön imàt és éneklést. Olyan szeretettel, és szívből vezetett minket, - ês nem küldött el, hogy jöjjünk vissza később -, ami nagyon jól esett. Utàna meg is dícsért minket, hogy milyen egységesen és szépen énekeltük az általa tanított mantràt es hogy gyonyoruen zengettuk az OM-ot. Azt mondta, hogy nagy élmêny volt neki velünk énekelni. Mit mondjak... Mi sem fogjuk őt elfelejteni!
És ezt a valódi spirituális földi paradicsomot sem, amit Swami Veda Bharati a rendszer jelenlegi guruja lêtrehozott.
Aztán bucsú az asramtól, Sylviától aki a szállás intêzője az asramnak, es beültünk a buszba, most már okosabban pakolva, mint idefelé és elindultunk. Azon izgulva, hogy vajon elêrjük-e vonatunkat ami este 6-kor indul Delhiből es defektet kaptunk. Szerencsêre 2 pótkerekünk is volt, így fêl ora múlva úton voltunk megint.
Haridwarban megàlltunk a gyönyörű hatalmas álló SIVA szobornál fényképezni és körülnêzni.
Aztàn tülekedtünk tovább a hatalmas hêtfői forgalomban. Az autópályàn is kb. 40 km- es átlagot lehet menni jó esetben, mert itt is mennek a riksák, a biciklisek, bemegy a lakott területekre, ahol hatalmas dugók vannak a kereszteződéseknél. Az útpadkàn is 3 sàvban állnak az autók, mindenki dudàl, centiz, és tolakszik. Igazán izgalmas! Egyszer a sofőrünk egy pillanatra oldalra nézett, és rögtön feltünt egy velünk szembe száguldó dudàlló hatalmas teherkocsi. A dudàlàst az àltalànos zajban nem lehetett külön hallani, de a làtvàny ijesztő volt.
Aztàn visszafordult, padlófêk padkára rántàsa a kocsinak és megúsztuk. Jellemző a forgalomra és a kitáblázottság hiányára, hogy nem tudtuk, szinte az utolsó pillanatig, hogy elêrjük-e a vonatot, vagy nem. Végül 1 órával korábban értünk oda és kiderült, hogy a vonat egy órát késik. Hatalmas tömeg a pályaudvaron tülekedés a felszállásnàl de rutinosan a megfelelő kocsiba szàlltunk, és elhelyezketünk.
A jegyünkkel minden rendben volt, de a lefekvéshez készülődésnel jokat nevettünk egymáson.
Krisztát például felküldtem a legfelső ágyra, mert az a legbiztonságosabb és nyugodtabb. Ő egy kis kinlódàssal fel is mászott, de azt látjuk, hogy nem mer megmozdulni és folyamatosan kapaszkodik úgy pislog lefelé. Kiderült, hogy tériszonyos, eddig ezt nem mondta. Lehetett volna vonaton néhány rúpiáért pokrócot, lepedőt és párnàt bérelni, de mire mentünk, csak lepedő maradt a pokróc elfogyott. A vonaton bár a 2. legalsóbb osztàlyon utaztunk, de teljesen rendben volt. Éjszaka is párosàval jöttek a puskás rendőrök többször végig a kocsikon, mifelênk nem volt ràjuk szükség. Kellemesen vegigaludtuk az ejszakat.
A kora hajnali imán és a gyakorláson csak 4-en voltunk a magyar csoportból, amit nem bántam, mert fontos, hogy a csapat kipihenje magát.
A hátizsàkokat idejében a buszunkhoz vittük, és mentünk reggelizni, egy téves információra már 8- ra.
Ott a konyhai munkàkért aznap felelős tajföldi hallgató hölgy közölte, hogy sajnos csak 8.30-kor van reggeli, de ha már itt vagyunk, akkor vezet nekünk egy külön imàt és éneklést. Olyan szeretettel, és szívből vezetett minket, - ês nem küldött el, hogy jöjjünk vissza később -, ami nagyon jól esett. Utàna meg is dícsért minket, hogy milyen egységesen és szépen énekeltük az általa tanított mantràt es hogy gyonyoruen zengettuk az OM-ot. Azt mondta, hogy nagy élmêny volt neki velünk énekelni. Mit mondjak... Mi sem fogjuk őt elfelejteni!
És ezt a valódi spirituális földi paradicsomot sem, amit Swami Veda Bharati a rendszer jelenlegi guruja lêtrehozott.
Aztán bucsú az asramtól, Sylviától aki a szállás intêzője az asramnak, es beültünk a buszba, most már okosabban pakolva, mint idefelé és elindultunk. Azon izgulva, hogy vajon elêrjük-e vonatunkat ami este 6-kor indul Delhiből es defektet kaptunk. Szerencsêre 2 pótkerekünk is volt, így fêl ora múlva úton voltunk megint.
Haridwarban megàlltunk a gyönyörű hatalmas álló SIVA szobornál fényképezni és körülnêzni.
Aztàn tülekedtünk tovább a hatalmas hêtfői forgalomban. Az autópályàn is kb. 40 km- es átlagot lehet menni jó esetben, mert itt is mennek a riksák, a biciklisek, bemegy a lakott területekre, ahol hatalmas dugók vannak a kereszteződéseknél. Az útpadkàn is 3 sàvban állnak az autók, mindenki dudàl, centiz, és tolakszik. Igazán izgalmas! Egyszer a sofőrünk egy pillanatra oldalra nézett, és rögtön feltünt egy velünk szembe száguldó dudàlló hatalmas teherkocsi. A dudàlàst az àltalànos zajban nem lehetett külön hallani, de a làtvàny ijesztő volt.
Aztàn visszafordult, padlófêk padkára rántàsa a kocsinak és megúsztuk. Jellemző a forgalomra és a kitáblázottság hiányára, hogy nem tudtuk, szinte az utolsó pillanatig, hogy elêrjük-e a vonatot, vagy nem. Végül 1 órával korábban értünk oda és kiderült, hogy a vonat egy órát késik. Hatalmas tömeg a pályaudvaron tülekedés a felszállásnàl de rutinosan a megfelelő kocsiba szàlltunk, és elhelyezketünk.
A jegyünkkel minden rendben volt, de a lefekvéshez készülődésnel jokat nevettünk egymáson.
Krisztát például felküldtem a legfelső ágyra, mert az a legbiztonságosabb és nyugodtabb. Ő egy kis kinlódàssal fel is mászott, de azt látjuk, hogy nem mer megmozdulni és folyamatosan kapaszkodik úgy pislog lefelé. Kiderült, hogy tériszonyos, eddig ezt nem mondta. Lehetett volna vonaton néhány rúpiáért pokrócot, lepedőt és párnàt bérelni, de mire mentünk, csak lepedő maradt a pokróc elfogyott. A vonaton bár a 2. legalsóbb osztàlyon utaztunk, de teljesen rendben volt. Éjszaka is párosàval jöttek a puskás rendőrök többször végig a kocsikon, mifelênk nem volt ràjuk szükség. Kellemesen vegigaludtuk az ejszakat.
6. nap Swami Rama Sadhaka Grama
6. nap Az asram, fürdés a Gangeszba, miközben a másik parton egy vad elefánt fürdött, és Swami Rama eredeti meitációs szobàjának megtekintése, könyvvásárlás
Ez a napunk teljesen az asramban telt el.
Az asram napirendje a következő:
4:15 ébresztő egy harangszóval - ez most nekünk a fáradtságunk miatt nem volt kötelező.
5.00 reggeli ima
5.15 hatha jóga - ászana gyakorlás
7.00 légzőgyakorlatok
7.30 meditáció önállóan 1 órán át
8.30 reggeli
10.00 - 12.00 előadás
12.00 légzőgyakorlat
13.00 ebéd
13.30 emésztőlégzés
Délután előadások vannak, majd
16.00 hatha jóga gyakorlás
18.00 meditáció
19.00 vacsora
21.00 esti ima
Az asram összes lakója, ha nem a saját külön szadhanáját végzi, vagy nincsen némasági visszavonuláson, akkor ehhez a napirendhez tartja magát.
Nekünk könnyítést adtak ez alól meghallva a szoros utitervünket, és külön embereket rendeltek mellénk a hosszú időszakos bentlakók a Gurukhulam iskola hallgatói közül. Ök 3-5 éves bentlakásos képzésen vannak és magasan képzett jógaoktatókká válnak.
Egy srác délelőtt végigvezetett minket az asramon megmutatott minket. A messze földön híres könyvesboltjuk éppen zárva volt, de találtunk telefonszámot, ahol a boltost hívni lehet igény esetén. Láttuk a vendég kunyhókat, az intenzív elvonulásokon lévők szállásait, távolról megmutatták Swami Veda a rendszer jelenlegi szellemi vezetője rezidenciáját. Itthon volt, de nem volt jól - veleszületetten súlyos szívbeteg - így nem tudtunk vele találkozni.
Utánna egy felsőéves hallgató tanította nekünk nagyon magas szinvonalon a meditáció alapjait, ahogy a rendszerük a Himalájai Jóga Tradíció tanítja. Szó volt a testhelyzet szempontjairól a rekeszizom légzésről, és a meditáció kezdő technikáiról ami ezekre épül.
Ebéd után emésztő légzést tanítottak, majd a könyvesboltba jutottunk be nagy nehezen, miután rendeztük a szállást, és be is jelentkeztünk, mert tegnap a hosszú utazássunk kedvéért nem eröltették. Volt wifi hálózat így próbáltunk anyáékkal telefonálni a face time-on, de nem jött össze, nem tudtak fellépni a netre.
A könyvesboltban szerencsém volt megkaptam Swami Veda magyarázatait amit a Patanjali Jógaszutráihoz írt, az egyik könyvből az utolsót hoztam el. Dvd-ket és cd-ket is vásárolt a csapat, valamint találtunk egy másfajta műanyag orrmosót, abból is többen vettek.
Azután az egyik gurukulamos hallgató a saját buszunkkal lkalauzolt bennünket swami rama korábbi asramjába, ami közvetlen a Gangesz partján a gát mögött fekszik.
Itt még tiszta a Gangesz, így lehetősegünk volt fürdeni benne. Tamás, Pista és én teljesen megfürödtünk, a lányok a lábukat dugták be.
A víz nagyon hideg volt, de a fürdésnek számomra es a tobbiek szamara is komoly emelő hatása vált érezhetővé. Utánna bementünk Swami Rama eredeti asramjába, bemehettünk a meditációs szobájába is. Hát ilyen szinte kézzel fogható spirituális erőteret még nem tapasztaltam. Azt kell tudni Swami Rama-ról hogy a jóga 5000 éves eredeti tradíciója szerint képződött fennt a Himalájában a hóhatár szintjén, vagy fölött lévő barlangkolostorokban. Az 5000 év összefüggő tapaztalatai, amelyek folyamatosan szálltak a mesterről a tanítványra olyan páratlan mélységét eredményezték a jóga tudásànak, amilyet nem nagyon lehet tapasztalni màs helyen. Megàllhattunk az eredeti szobàja ajtaja előtt de ie nem mehettünk be.
A hallgatók és az asram lakóinak viselkedése hitelesen támasztotta alá az iskola színvonalát. Kedvességük, toleranciájuk és figyelmességük és rugalmasságuk felénk ismeretlenül is, példa volt a jóga filozófiájának és erkölcsi-moràlis tanításainak a hétköznapi életre való átültetésére.
Este még néhányan részt vettünk az imán és a meditáción és alaposan összepakoltuk a könyvek és vásàrot dolgok miatt egyre növekvő csomagjainkat. Tamás kérésêre este fêl tízkor kinyitották nekünk a boltot, és megvette az összes orrmosót. Én peig megtaláltam a Bihari Jóga Egyetem jógateràpiás könyvêt a rákról. Tamással megvetettem még a Kundalini Tantra-t ami jógaegyetem leghaladóbb könyve a jóga energetikai hátteréről. Aztán valamennyien nyugovóra têrtünk.
Ez a napunk teljesen az asramban telt el.
Az asram napirendje a következő:
4:15 ébresztő egy harangszóval - ez most nekünk a fáradtságunk miatt nem volt kötelező.
5.00 reggeli ima
5.15 hatha jóga - ászana gyakorlás
7.00 légzőgyakorlatok
7.30 meditáció önállóan 1 órán át
8.30 reggeli
10.00 - 12.00 előadás
12.00 légzőgyakorlat
13.00 ebéd
13.30 emésztőlégzés
Délután előadások vannak, majd
16.00 hatha jóga gyakorlás
18.00 meditáció
19.00 vacsora
21.00 esti ima
Az asram összes lakója, ha nem a saját külön szadhanáját végzi, vagy nincsen némasági visszavonuláson, akkor ehhez a napirendhez tartja magát.
Nekünk könnyítést adtak ez alól meghallva a szoros utitervünket, és külön embereket rendeltek mellénk a hosszú időszakos bentlakók a Gurukhulam iskola hallgatói közül. Ök 3-5 éves bentlakásos képzésen vannak és magasan képzett jógaoktatókká válnak.
Egy srác délelőtt végigvezetett minket az asramon megmutatott minket. A messze földön híres könyvesboltjuk éppen zárva volt, de találtunk telefonszámot, ahol a boltost hívni lehet igény esetén. Láttuk a vendég kunyhókat, az intenzív elvonulásokon lévők szállásait, távolról megmutatták Swami Veda a rendszer jelenlegi szellemi vezetője rezidenciáját. Itthon volt, de nem volt jól - veleszületetten súlyos szívbeteg - így nem tudtunk vele találkozni.
Utánna egy felsőéves hallgató tanította nekünk nagyon magas szinvonalon a meditáció alapjait, ahogy a rendszerük a Himalájai Jóga Tradíció tanítja. Szó volt a testhelyzet szempontjairól a rekeszizom légzésről, és a meditáció kezdő technikáiról ami ezekre épül.
Ebéd után emésztő légzést tanítottak, majd a könyvesboltba jutottunk be nagy nehezen, miután rendeztük a szállást, és be is jelentkeztünk, mert tegnap a hosszú utazássunk kedvéért nem eröltették. Volt wifi hálózat így próbáltunk anyáékkal telefonálni a face time-on, de nem jött össze, nem tudtak fellépni a netre.
A könyvesboltban szerencsém volt megkaptam Swami Veda magyarázatait amit a Patanjali Jógaszutráihoz írt, az egyik könyvből az utolsót hoztam el. Dvd-ket és cd-ket is vásárolt a csapat, valamint találtunk egy másfajta műanyag orrmosót, abból is többen vettek.
Azután az egyik gurukulamos hallgató a saját buszunkkal lkalauzolt bennünket swami rama korábbi asramjába, ami közvetlen a Gangesz partján a gát mögött fekszik.
Itt még tiszta a Gangesz, így lehetősegünk volt fürdeni benne. Tamás, Pista és én teljesen megfürödtünk, a lányok a lábukat dugták be.
A víz nagyon hideg volt, de a fürdésnek számomra es a tobbiek szamara is komoly emelő hatása vált érezhetővé. Utánna bementünk Swami Rama eredeti asramjába, bemehettünk a meditációs szobájába is. Hát ilyen szinte kézzel fogható spirituális erőteret még nem tapasztaltam. Azt kell tudni Swami Rama-ról hogy a jóga 5000 éves eredeti tradíciója szerint képződött fennt a Himalájában a hóhatár szintjén, vagy fölött lévő barlangkolostorokban. Az 5000 év összefüggő tapaztalatai, amelyek folyamatosan szálltak a mesterről a tanítványra olyan páratlan mélységét eredményezték a jóga tudásànak, amilyet nem nagyon lehet tapasztalni màs helyen. Megàllhattunk az eredeti szobàja ajtaja előtt de ie nem mehettünk be.
A hallgatók és az asram lakóinak viselkedése hitelesen támasztotta alá az iskola színvonalát. Kedvességük, toleranciájuk és figyelmességük és rugalmasságuk felénk ismeretlenül is, példa volt a jóga filozófiájának és erkölcsi-moràlis tanításainak a hétköznapi életre való átültetésére.
Este még néhányan részt vettünk az imán és a meditáción és alaposan összepakoltuk a könyvek és vásàrot dolgok miatt egyre növekvő csomagjainkat. Tamás kérésêre este fêl tízkor kinyitották nekünk a boltot, és megvette az összes orrmosót. Én peig megtaláltam a Bihari Jóga Egyetem jógateràpiás könyvêt a rákról. Tamással megvetettem még a Kundalini Tantra-t ami jógaegyetem leghaladóbb könyve a jóga energetikai hátteréről. Aztán valamennyien nyugovóra têrtünk.
4. nap Delhi, Gandhi emlékhely, Lótusz templom
4. nap metrózás Delhiben, Intézkedés, Gandhi Smriti, Lótusz Templom.
Reggel 8 óra tájban odamentem az utazási irodához, ami ugyan nyitva volt, de az én emberem, még otthon aludt. Amikor felhívtam, akkort kérte igen álmos hangon, hogy jöjjek vissza tízre.
Mivel délután metrózni akarunk elentem kipróbálni. Egy megállót mentem a szuper modern metrón, és êlveztem a jól szervezett és gyors közlekedést 8 Rs-ért.
Azután riksával vissza a szállóba Ágicáért. Vásárolgatás reggelizés mostmár fesztelenül otthonosan a bazárban. Minél jobban megismetem annál jobban tetszik ez a természetesen működő mikrotársadalom. Közben előkerül Rádzsu haverom is, aki az első hajnalon szegődött mellém, es aknek az utazási irodát és a városnézés megszervezését fejenként 300 Rs-ért köszönhetjük.
Gabinak eltünt a városnézős nap alatt a buszból 100 usd és 50 font pénze. Ők külön mondták nekünk, hogy ne hagyjunk semmit a buszban, minden pénzünket vigyük magunkkal, de Gabi elfelejtette, hogy máshová tette a pénzét, így az a buszban maradt. Rádzsu odahívta a barátját, aki a vásrosnézést vezette, de mind határozottan, és szerintem őszintén tagadták Majd 10.00-12.00- ig elkezdtük megkapni a jegyeinket is a tourist office-ban a tegnap átadott szállások mellett. Kiderült, hogy Bangalore-ból Mumbaiba egy 12 fős sleeper bus (alvóbusszal) fogunk utazni, el sem tudjuk képzelni, hogy ez milyen, de izgalmas lesz. Majd a telefonreklamációnál, ahol a többiek telefonjára akartam még a kifizetett díj ellenében feltöltést, azt a választ kaptam, hogy este jöjjek vissza.
Sajnos az IPadbe vett telefonkártya sem működik úgy, ahogy kellene, így még nem tudok feltenni szabadon olgokat a netre.
Ezek utàn elmentünk a csapattal metróval a Gandhi Smritibe. Most teljesen nyitva volt így a múzeumrészt is meg lehetett nézni. Összeállítottak egy olyan interaktív modern informatikát felhasználó múzeumrészt, ahol Gandhi életének és működésének egyes jelneteit mutatják be élményszerűen.
A hely ahol lelőtték és az egész múzeum felállításában felé megnyílvánuló tisztelet, a szövegek amelyekben méltatják újra nagyon megérintettek.
Majd a Bahai hit központi templomát, a gyönyörűen megépített lótusztemplomot vettük sorra. Rossz metróállomáson szálltunk le, így sokat kellett gyalogolnunk felé egy kissé elhanyagolt parkban. Szerencsére még úgy értünk oda, hogy bemehettünk, és megtapasztalhattuk a 27 hatalmas màrvàny lótusz sziromból àlló, valamennyi vallás egységét hirdető épületcsodát.
Éppen egy ima is kezdődött, ahol énekeltek, így a nagyon erős akusztikáját is megfigyelhettük. 3 lány, Kati, Zsuzsa, Kriszta elmentek még a Qtab Minarhoz mi többiek pedig haza. Ágicával kiszàlltunk a Connaught téren, és megvettük hátralévő utunk térképeit. Este a telefonokat intéztem, de egyik helyen sem jártam sikerrel. Ahol a 6 simkártyàt vettem ott kidumàlta magát a srác, amiket mondott, abból egy dolgot tudtunk leellenőrizni, az igaz volt, a többi szerintem nem mind.
Az IPad-nek meg beállítási gondjai vannak, és el kell majd valamelyik városban vigyem szakértőhöz. Ezek után neki álltam egy internet kàvéház tetű lassú hálótatán és öreg gépén lementeni a fényképeket,més feltölteni a netre. A fébykepeket átmentettem a hozott külső winchesterre, de a feltöltés sem a blogra, sem a picassára sem a facebookra nem sikerült. Egyedül a saját honlap galériájába tudtam feltenni 21 képet. Anyáékkal próbáltam volna face time-olni, de nem volt wifi, így ez sem jött össze. 1-kor kerültem ágyba.
Reggel 8 óra tájban odamentem az utazási irodához, ami ugyan nyitva volt, de az én emberem, még otthon aludt. Amikor felhívtam, akkort kérte igen álmos hangon, hogy jöjjek vissza tízre.
Mivel délután metrózni akarunk elentem kipróbálni. Egy megállót mentem a szuper modern metrón, és êlveztem a jól szervezett és gyors közlekedést 8 Rs-ért.
Azután riksával vissza a szállóba Ágicáért. Vásárolgatás reggelizés mostmár fesztelenül otthonosan a bazárban. Minél jobban megismetem annál jobban tetszik ez a természetesen működő mikrotársadalom. Közben előkerül Rádzsu haverom is, aki az első hajnalon szegődött mellém, es aknek az utazási irodát és a városnézés megszervezését fejenként 300 Rs-ért köszönhetjük.
Gabinak eltünt a városnézős nap alatt a buszból 100 usd és 50 font pénze. Ők külön mondták nekünk, hogy ne hagyjunk semmit a buszban, minden pénzünket vigyük magunkkal, de Gabi elfelejtette, hogy máshová tette a pénzét, így az a buszban maradt. Rádzsu odahívta a barátját, aki a vásrosnézést vezette, de mind határozottan, és szerintem őszintén tagadták Majd 10.00-12.00- ig elkezdtük megkapni a jegyeinket is a tourist office-ban a tegnap átadott szállások mellett. Kiderült, hogy Bangalore-ból Mumbaiba egy 12 fős sleeper bus (alvóbusszal) fogunk utazni, el sem tudjuk képzelni, hogy ez milyen, de izgalmas lesz. Majd a telefonreklamációnál, ahol a többiek telefonjára akartam még a kifizetett díj ellenében feltöltést, azt a választ kaptam, hogy este jöjjek vissza.
Sajnos az IPadbe vett telefonkártya sem működik úgy, ahogy kellene, így még nem tudok feltenni szabadon olgokat a netre.
Ezek utàn elmentünk a csapattal metróval a Gandhi Smritibe. Most teljesen nyitva volt így a múzeumrészt is meg lehetett nézni. Összeállítottak egy olyan interaktív modern informatikát felhasználó múzeumrészt, ahol Gandhi életének és működésének egyes jelneteit mutatják be élményszerűen.
A hely ahol lelőtték és az egész múzeum felállításában felé megnyílvánuló tisztelet, a szövegek amelyekben méltatják újra nagyon megérintettek.
Majd a Bahai hit központi templomát, a gyönyörűen megépített lótusztemplomot vettük sorra. Rossz metróállomáson szálltunk le, így sokat kellett gyalogolnunk felé egy kissé elhanyagolt parkban. Szerencsére még úgy értünk oda, hogy bemehettünk, és megtapasztalhattuk a 27 hatalmas màrvàny lótusz sziromból àlló, valamennyi vallás egységét hirdető épületcsodát.
Éppen egy ima is kezdődött, ahol énekeltek, így a nagyon erős akusztikáját is megfigyelhettük. 3 lány, Kati, Zsuzsa, Kriszta elmentek még a Qtab Minarhoz mi többiek pedig haza. Ágicával kiszàlltunk a Connaught téren, és megvettük hátralévő utunk térképeit. Este a telefonokat intéztem, de egyik helyen sem jártam sikerrel. Ahol a 6 simkártyàt vettem ott kidumàlta magát a srác, amiket mondott, abból egy dolgot tudtunk leellenőrizni, az igaz volt, a többi szerintem nem mind.
Az IPad-nek meg beállítási gondjai vannak, és el kell majd valamelyik városban vigyem szakértőhöz. Ezek után neki álltam egy internet kàvéház tetű lassú hálótatán és öreg gépén lementeni a fényképeket,més feltölteni a netre. A fébykepeket átmentettem a hozott külső winchesterre, de a feltöltés sem a blogra, sem a picassára sem a facebookra nem sikerült. Egyedül a saját honlap galériájába tudtam feltenni 21 képet. Anyáékkal próbáltam volna face time-olni, de nem volt wifi, így ez sem jött össze. 1-kor kerültem ágyba.
3. nap Agra-Tadzs Mahal, Mathura
3. nap AGRA -Tadzs Mahal, és Matura Krisna szülőhelye.
Az utazási irodánk segítségével egy 12 fős kisbusszal utaztunk a Delhitől 200-kmre lévő Agrába.
A hihetelenűl katilus indiai közlekedésben, elképesztően jó reflexű sofőrünkkel 5 óra alatt sikerült legyürnünk a 200 km-t.
Pedig még fizetös autópályán is mentünk, de ott isvoltak riksák és be vitt minket a városi forgalmakba is.
A Tadzs Mahalnál mindenki megcsinálta a kötelező néhány száz fotóját, lefényképeztük egymást is ahogy fotózunk, majd visszabumszliztunk Mathurába, megnézni Krisna szülőhelye fölé épült templomot.
A Tadzs-ról megállapítottuk, hogy szép-szép, de az Akshardamnak nyomába sem léphet. Számunkra győzött a hindu jelen a muzulmán múlt ellen. Maturában egy elképesztően intelligens brahmin srác, akit az utcán szedtünk össze, két körben végigvezetett minket a templomon.
Semmit nem lehetett bevinni, ezért mentünk 2 körben, mert a többiek vigyáztak a csomagokra. A templomon belül mutattak egy 5000 éves részt is, és jó erős energiájú helyeket tapasztalhattunk meg. Visszafele a buszhoz belefutottunk egy gyermek koldusseregbe, akik mindenféle vackot árultak nekünk lerázhatatlanul, majd egy felnőtt koldus is jött a kíséretével, így szó szerint bemenekültünk a buszunkba.
Utánna visszabumszlizás, és közben megálltunk enni egy útszéli elegáns, illetve drága étteremél. Itt 6-8 szoros áron, mint előző nap tudtunk enni. Még kis adagokkal is ki akarták szúrni a szemünkt, amit aztán ingerült hangon sikerült elrendeznem. Fárasztó nap után hulla fáradtan este 10 órakor értünk haza.
Az utazási irodánk segítségével egy 12 fős kisbusszal utaztunk a Delhitől 200-kmre lévő Agrába.
A hihetelenűl katilus indiai közlekedésben, elképesztően jó reflexű sofőrünkkel 5 óra alatt sikerült legyürnünk a 200 km-t.
Pedig még fizetös autópályán is mentünk, de ott isvoltak riksák és be vitt minket a városi forgalmakba is.
A Tadzs Mahalnál mindenki megcsinálta a kötelező néhány száz fotóját, lefényképeztük egymást is ahogy fotózunk, majd visszabumszliztunk Mathurába, megnézni Krisna szülőhelye fölé épült templomot.
A Tadzs-ról megállapítottuk, hogy szép-szép, de az Akshardamnak nyomába sem léphet. Számunkra győzött a hindu jelen a muzulmán múlt ellen. Maturában egy elképesztően intelligens brahmin srác, akit az utcán szedtünk össze, két körben végigvezetett minket a templomon.
Semmit nem lehetett bevinni, ezért mentünk 2 körben, mert a többiek vigyáztak a csomagokra. A templomon belül mutattak egy 5000 éves részt is, és jó erős energiájú helyeket tapasztalhattunk meg. Visszafele a buszhoz belefutottunk egy gyermek koldusseregbe, akik mindenféle vackot árultak nekünk lerázhatatlanul, majd egy felnőtt koldus is jött a kíséretével, így szó szerint bemenekültünk a buszunkba.
Utánna visszabumszlizás, és közben megálltunk enni egy útszéli elegáns, illetve drága étteremél. Itt 6-8 szoros áron, mint előző nap tudtunk enni. Még kis adagokkal is ki akarták szúrni a szemünkt, amit aztán ingerült hangon sikerült elrendeznem. Fárasztó nap után hulla fáradtan este 10 órakor értünk haza.
5. nap Utazás Rishikesbe
5. nap Aurobindó asram, és utazás Rishikeshbe.
Reggel elmentünk Gabival az Aurobindó asramba a belváros szélére - ez volt félóra metróút, ugyanis Delhi hivatalosan 18 milliós város nem hivatalosan inkább 25 millióan lakják - orrmosót venni, mert szeretett volna hazahozni néhányat,ogy a kára és az útja megtérüljön.
Az asram jól felszerelt boltjában kaját is vásároltunk, és jót bezélgettünk út közben.
Hazaérve 10 óra előtt már ott olt a busz értünk. Gyors csomagolást követően elindultunk a 240 km-re a Himalája lábànál fekvő Rishikeshbe, ami a jóga fővàrosa. 9 óra utazás után megcsodàlva ennek a sofőrnek is a fantasztkus reflexeit, amire komoly szükség volt, este 7- re értünk a Swami Rama Sadhaka Gramaba- ahol éppen áramszünet volt. Így előkészített fejlámpáinknak jó hasznàt vettük. 3 db 4 személyes kunyhóba kaptunk elhelyezést, és olyan szívből jövő vendéglátást, mintha hazajöttünk volna.
Az asramról még hosszabban fogok majd írni, mert megérdemlik, most csak annyit, hogy a jógikus napi életvitelbe csöppenve, napi 3-szori étkezést élvezve elkezdtünk feltöltődni a Pahargandzs után. Itt értették és értékelték spirituális utazásunk állomásait.
Szívből jövő figyelmességük, amivel külön programot állítottak össze nekünk fantasztikus tanárokkal nagyon jól esett.
Reggel elmentünk Gabival az Aurobindó asramba a belváros szélére - ez volt félóra metróút, ugyanis Delhi hivatalosan 18 milliós város nem hivatalosan inkább 25 millióan lakják - orrmosót venni, mert szeretett volna hazahozni néhányat,ogy a kára és az útja megtérüljön.
Az asram jól felszerelt boltjában kaját is vásároltunk, és jót bezélgettünk út közben.
Hazaérve 10 óra előtt már ott olt a busz értünk. Gyors csomagolást követően elindultunk a 240 km-re a Himalája lábànál fekvő Rishikeshbe, ami a jóga fővàrosa. 9 óra utazás után megcsodàlva ennek a sofőrnek is a fantasztkus reflexeit, amire komoly szükség volt, este 7- re értünk a Swami Rama Sadhaka Gramaba- ahol éppen áramszünet volt. Így előkészített fejlámpáinknak jó hasznàt vettük. 3 db 4 személyes kunyhóba kaptunk elhelyezést, és olyan szívből jövő vendéglátást, mintha hazajöttünk volna.
Az asramról még hosszabban fogok majd írni, mert megérdemlik, most csak annyit, hogy a jógikus napi életvitelbe csöppenve, napi 3-szori étkezést élvezve elkezdtünk feltöltődni a Pahargandzs után. Itt értették és értékelték spirituális utazásunk állomásait.
Szívből jövő figyelmességük, amivel külön programot állítottak össze nekünk fantasztikus tanárokkal nagyon jól esett.
2011. december 18., vasárnap
Az első nap a legnagyobb bazárban
Blog az első napról 12.13.
A repülőtér valami gyönyörűen, az ősi szimbólumaikat felhasznàlva megújult. Nagyon kulturált és leegyszerűsített körűlmények között átestünk az útlevél, vám és bevàndorlàsi vizsgálaton.
A bazárba és a szállodába még sötétben érkeztünk, mert nagyon hamar ki tudtunk jönni a repölőtérről, . 6.00 felé megérkeztünk a taxiainkkal a szálláshoz.
A sikáto r, ami bevezetett és a szobák gyenge minősége koszossága sokkolta a csoport tagjait. A fáradtság, és a sokk ami érte őket ahhoz vezetett, hogy abban maradtunk, alszunk egyet és eldöntjük itt maradunk-e, vagy nem.
A szobák rendkívül puritának voltak, nem voltak szekrények, az ágyak mérsékelten voltak tiszták, és a fürdőszobába nem volt zuhanytálca, hanem csal összefolyó a fürdószoba alján. Viszont volt rendes angol Wc.
Ugyan minden márvány, de a zárak és a falak sok helyen omladozóak, az egyik szoba annyira penészes volt, hogy lecseréltettük.
A szálloda azonban tele volt rajtunk kívül nyugati hátizsákos turistákkal. A elhelyezkedése is olyan szempontból szuper, hogy abszolut a bazár közepén van, de egy szűk sikátor mélyén , így a zajt szűri, és csendes, de nagyon sötét és poros, mint minden a bazárban, bár állandóan sepregetnek.
Nekem nem volt érdemes még lefeküdnöm, mert 2 ember a csapatból később érkezett a Katari légitársaság gépével, ami csak 8-kor szált le.
Így, hogy ne avarjam a többieket elmentem sétálni.
Most, hogy már másodszor járok itt, és már ismertem a viszonyokat nagyon élveztem a sétát, a hozzámcsapódó kérdezgető mosolygó indiaiakat. Mosolyogva kedvesen elbeszélgettem töbekkel. Végül egy hozzámszegődöt, elkisért, kérdezgetett.elsétáltunk egy hivatalos turistairodához, ami szerinte nyitva volt, de 6.45-kor zárva találtuk. Telfonálgatni kezdett és kiderült, hogy 8 után fog kinyitni. Én 7.30-at beszéltem meg a szállodában, hogy addigra kell visszamennem mert felhívjuk a repülőteret, hogy hogyan érkezik a gép.
Így elindultunk visszafelé, megálltunk Paharganj -ez a városrész neve - egyik főterén egy utcai pultnál teázni. Ez a hely van a központban is kitéve képen, ahol a tehenek eszik a szemetet.
Itt két adag nagyon finom és forró gyömbéres tejes teát kaptam, elbeszélgettem a helyiekkel, be lettem mutatva környék oda járó ébredező boltosainak, riksásainak. Felajánlották, hogy szállítják a csoportot városnézésre, vagy ahova akarjuk. Jóval olcsóbb árat is mondtak, mint amibe a szállodai taxik kerültek, így hajlottam rá, hogy majd megkeresem őket. Megadták a mobilszámaikat is. Kedvesek voltak, és érezhető volt, hogy segíteni akarnak, szeretnék, hogy jól érezzük magunkat itt.
Amikor visszaêrtem a HOTEL NAMASKARBA, éppen a repülőtérrel beszélgetett a sofőr és azt a választ kapta, hogy csak 8.45-kor fog leszállni Edina és Kata gépe Katarból. Így ott üldögéltem a recepciónál, és elkezdtem a blogot írni.
Jót beszélgetve a sofőrrel, és kifelémenet megtankolva a kocsit gázzal, áthaladva a parkolók és liftek labirintusán már az épület elótt találtam a lányokat, remênykedve vártak rám. Őket már tudatosan felkészítettem a szàllodára, így élvezték a sikátort.
Délutàn 3 óráig való pihenésbe maradtunk.
1 órakor felébredtem délben, és elhatároztam, hogy elintézek néhány dolgot,például a telefonkártya vételt. Ágica is kipihente magát és ketten elmentünk sétálni és intézkedni. Két telefonkártyàt egész olcsón tudtunk venni, előtte fényképeszkedni kellett. Így egyik sikátorból vándoroltunk a másikba és nagyon olcsón 80 Rs (rúpia)-ért sikerült fényképeket csináltatni, és 160 rúpiáért pedig terfonkártyát venni, amin volt is összeg.
Utánna elsétáltunk a turistairodába, elbeszélgettünk, a nagyon modern, kulturált fiatal tulajdonossal, és kiderűlt, hogy hivatalos vasúti árakon ő is le tud nekünk szervezni mindent és mondott is többféle árat a vasúti osztályok függvényében, miután az utunkat átbezéltük.
Hazatérve a szállodába megbeszéltük a csoporttal, és kollektíven elsétáltunk az utazási irodába elintézni a dolgainkat. Itt teázgatást és beszélgetést követően - ugyanis előkerültek a reggeli barátaim. A csapat elment pénzt váltani helyi kísérettel egyikük rokonához igen jó árfolyamon. Én ottmaradtam, hogy 4-szer és 5-ször is áttárgyaltuk a tervet és végül is egy magasabb áron, mint amit eredetileg mondtak, mert a vonatra nem volt a legolcsóbb hely 12-őnknek megállapodtunk. 242 euróért adóval együtt, ami csak 10 % és nem 25mint nálunk meglett 3 városban a szállásunk és az ôsszes vonatjegyünk. 6-an a legolcsóbb osztályon fogunk utazni, 4-en magasabban, 2-en még magasabban.
Ez átszámítva 17000 Rs, vagy 350 USD -be került amitki is fizettünk. Ezek után kaptunk egy A4-es papirt amire le volt írva az utitervünk aláírták ők is én is, és ezzel akartak elengedni minket, mondvàn, hogy a többit majd holnap kapjuk.
Ezen a ponton nagy veszekedést rendeztem velük, mert ezt így nem akartam elfogadni. Ekkor Zsuzsi is beszállt a vitába, aki pont ugyanezt csinálja otthon. Végül elmenve a határig, ahol először én mondtam, hogy vagy van valami hivatalos papír vagy visszadják az összes pénzünket, majd a vita egy másik pontján ők hozták vissza sértődötten a pénzt és vissza akarták adni, a csoportot megszavaztatva eldöntöttük, hogy megbízunk bennük. Felajánlották, hogy plussz 10 euróért kocsival visznek minket Agrába és Haridwarba és vissza is.
Abban maradtunk hogy ezt a 10 eurot most nem fizetjük ki, hanem csak később.
Eljöttunk haza, és lepihentünk.
A repülőtér valami gyönyörűen, az ősi szimbólumaikat felhasznàlva megújult. Nagyon kulturált és leegyszerűsített körűlmények között átestünk az útlevél, vám és bevàndorlàsi vizsgálaton.
A bazárba és a szállodába még sötétben érkeztünk, mert nagyon hamar ki tudtunk jönni a repölőtérről, . 6.00 felé megérkeztünk a taxiainkkal a szálláshoz.
A sikáto r, ami bevezetett és a szobák gyenge minősége koszossága sokkolta a csoport tagjait. A fáradtság, és a sokk ami érte őket ahhoz vezetett, hogy abban maradtunk, alszunk egyet és eldöntjük itt maradunk-e, vagy nem.
A szobák rendkívül puritának voltak, nem voltak szekrények, az ágyak mérsékelten voltak tiszták, és a fürdőszobába nem volt zuhanytálca, hanem csal összefolyó a fürdószoba alján. Viszont volt rendes angol Wc.
Ugyan minden márvány, de a zárak és a falak sok helyen omladozóak, az egyik szoba annyira penészes volt, hogy lecseréltettük.
A szálloda azonban tele volt rajtunk kívül nyugati hátizsákos turistákkal. A elhelyezkedése is olyan szempontból szuper, hogy abszolut a bazár közepén van, de egy szűk sikátor mélyén , így a zajt szűri, és csendes, de nagyon sötét és poros, mint minden a bazárban, bár állandóan sepregetnek.
Nekem nem volt érdemes még lefeküdnöm, mert 2 ember a csapatból később érkezett a Katari légitársaság gépével, ami csak 8-kor szált le.
Így, hogy ne avarjam a többieket elmentem sétálni.
Most, hogy már másodszor járok itt, és már ismertem a viszonyokat nagyon élveztem a sétát, a hozzámcsapódó kérdezgető mosolygó indiaiakat. Mosolyogva kedvesen elbeszélgettem töbekkel. Végül egy hozzámszegődöt, elkisért, kérdezgetett.elsétáltunk egy hivatalos turistairodához, ami szerinte nyitva volt, de 6.45-kor zárva találtuk. Telfonálgatni kezdett és kiderült, hogy 8 után fog kinyitni. Én 7.30-at beszéltem meg a szállodában, hogy addigra kell visszamennem mert felhívjuk a repülőteret, hogy hogyan érkezik a gép.
Így elindultunk visszafelé, megálltunk Paharganj -ez a városrész neve - egyik főterén egy utcai pultnál teázni. Ez a hely van a központban is kitéve képen, ahol a tehenek eszik a szemetet.
Itt két adag nagyon finom és forró gyömbéres tejes teát kaptam, elbeszélgettem a helyiekkel, be lettem mutatva környék oda járó ébredező boltosainak, riksásainak. Felajánlották, hogy szállítják a csoportot városnézésre, vagy ahova akarjuk. Jóval olcsóbb árat is mondtak, mint amibe a szállodai taxik kerültek, így hajlottam rá, hogy majd megkeresem őket. Megadták a mobilszámaikat is. Kedvesek voltak, és érezhető volt, hogy segíteni akarnak, szeretnék, hogy jól érezzük magunkat itt.
Amikor visszaêrtem a HOTEL NAMASKARBA, éppen a repülőtérrel beszélgetett a sofőr és azt a választ kapta, hogy csak 8.45-kor fog leszállni Edina és Kata gépe Katarból. Így ott üldögéltem a recepciónál, és elkezdtem a blogot írni.
Jót beszélgetve a sofőrrel, és kifelémenet megtankolva a kocsit gázzal, áthaladva a parkolók és liftek labirintusán már az épület elótt találtam a lányokat, remênykedve vártak rám. Őket már tudatosan felkészítettem a szàllodára, így élvezték a sikátort.
Délutàn 3 óráig való pihenésbe maradtunk.
1 órakor felébredtem délben, és elhatároztam, hogy elintézek néhány dolgot,például a telefonkártya vételt. Ágica is kipihente magát és ketten elmentünk sétálni és intézkedni. Két telefonkártyàt egész olcsón tudtunk venni, előtte fényképeszkedni kellett. Így egyik sikátorból vándoroltunk a másikba és nagyon olcsón 80 Rs (rúpia)-ért sikerült fényképeket csináltatni, és 160 rúpiáért pedig terfonkártyát venni, amin volt is összeg.
Utánna elsétáltunk a turistairodába, elbeszélgettünk, a nagyon modern, kulturált fiatal tulajdonossal, és kiderűlt, hogy hivatalos vasúti árakon ő is le tud nekünk szervezni mindent és mondott is többféle árat a vasúti osztályok függvényében, miután az utunkat átbezéltük.
Hazatérve a szállodába megbeszéltük a csoporttal, és kollektíven elsétáltunk az utazási irodába elintézni a dolgainkat. Itt teázgatást és beszélgetést követően - ugyanis előkerültek a reggeli barátaim. A csapat elment pénzt váltani helyi kísérettel egyikük rokonához igen jó árfolyamon. Én ottmaradtam, hogy 4-szer és 5-ször is áttárgyaltuk a tervet és végül is egy magasabb áron, mint amit eredetileg mondtak, mert a vonatra nem volt a legolcsóbb hely 12-őnknek megállapodtunk. 242 euróért adóval együtt, ami csak 10 % és nem 25mint nálunk meglett 3 városban a szállásunk és az ôsszes vonatjegyünk. 6-an a legolcsóbb osztályon fogunk utazni, 4-en magasabban, 2-en még magasabban.
Ez átszámítva 17000 Rs, vagy 350 USD -be került amitki is fizettünk. Ezek után kaptunk egy A4-es papirt amire le volt írva az utitervünk aláírták ők is én is, és ezzel akartak elengedni minket, mondvàn, hogy a többit majd holnap kapjuk.
Ezen a ponton nagy veszekedést rendeztem velük, mert ezt így nem akartam elfogadni. Ekkor Zsuzsi is beszállt a vitába, aki pont ugyanezt csinálja otthon. Végül elmenve a határig, ahol először én mondtam, hogy vagy van valami hivatalos papír vagy visszadják az összes pénzünket, majd a vita egy másik pontján ők hozták vissza sértődötten a pénzt és vissza akarták adni, a csoportot megszavaztatva eldöntöttük, hogy megbízunk bennük. Felajánlották, hogy plussz 10 euróért kocsival visznek minket Agrába és Haridwarba és vissza is.
Abban maradtunk hogy ezt a 10 eurot most nem fizetjük ki, hanem csak később.
Eljöttunk haza, és lepihentünk.
Az odaút Indiába
Blog az odautazásról!
Budapesten érdekesen és küzdelmesen indult az utunk! A csapatunk egyik jó szellemének, Krisztának, - akinek az anyagaiból nagyon sokat tanultunk a felkészülés során - nem találták meg a számítógépes rendszerben a jegyét. Látták, hogy volt jegye, de nem lehetett előhívni. A technika ördöge elképesztően hatékonyan tette a dolgát! Telt az idő és mindenki elmagyarázta, hogy nincs mit tenni, a rendszer nem engedi, hogy hozzányúljanak mert nem létezőnek írja a jegyet.
Állandó kapcsolattartás az utazási irodával, aki a jegyet intézte, de ő sem tudott semmit tenni, folyt az egymásra mutogatás, és mindenki azt mondta, ilyet még nem látott. Végül már ott álltunk Krisztával a török légitársaságirodájában és hallgattuk a magyar személyzet próbálkozását, hogy megoldják a problémánkat.
Az derült ki, hogy az utazási iroda repülőjegy eladási rendszre és a török légitársaság rendszere nem ugyanolyan. Nem szokott ez gondot okozni, mert egy informatikai szolgálat gondoskodik ezek összehangolásáról, de most gond lett.
Hívták a helpdesket Törökországban, de ott az egész iroda együttesen éppen elment ebédelni, így nem értek el senkit, csak a biztonsági ört, aki ezt elmondta.
Beszéltek Amerikával, a másik rendszer informatikai fenntartójával, ő állítólag dolgozott rajta, de ennek semmi látható eredménye nem volt. Közben az idő eltelt, a becsekkolási idő lejárt, és az egyik alkalmazott elment, hogy szoljon, még ne zárják le a becsekkolást.
Közben Ágica is feljött az irodába, és már 3-an tárgyaltuk a dolgokat.
Látva a tehetetlenséget arra jutottunk, hogy veszünk Krisztának egy másik jegyet, de itthon semmiképen sem marad, 4 éve készül Indiába.
Ezt hangosan el is mondtuk mindenkinek azzal a kitétellel, hogy ezt valaki ki fogja természetesen fizetni majd nekünk. Azonban 140.000 Ft helyett csak 260.000 jegy volt, de azt mondtuk ez mindegy, ha másképp nem megy ez lesz a megoldás.
Erre beindultak az események, és egyenént ellenőrizve visszafelé a jegyeket 5 számmal lejjebb megtalálták Krisztának a régi jegyét, és erre a számra ko tudtak állítani egy újjat, rohamban, rondán kinyomtatva.
Futás le a becsekkoláshoz, még ott is tököltek vele egy kicsit, de végül sikerült.
3-an Kriszta, Ágica és én rohantunk át az ellenörzéseken, szerencsére gond nélkül, és pont a kapu bezárása elött a ránk várakozó többi csoport taggal együtt fel tudtunk szállni a gépre.
Hát ezt az indulást nem felejtjük el amíg élünk.
Sok tanulsága van, és én érzem hogy nem véletlenül történt, segített tudatosítani egy csomó dolgot, ami hasznos lehet a további utazásnál. Nagyon jól összehozta a csoportot, és látták, hogy senki nem marad magára a bajban.
Az utazás többi része 10-ünknek már simán ment.
Az Isztambuli reptér, ahol 3 órát töltöttünk pazarnak bizonyult. Ágicával kipróbáltuk a török kávét és az pocsék volt. Tapasztalatnak jó.
A gép amivel innen mentünk tovább egy AIRBUS volt, többszörösen akkora, mint az amivel idáig jöttünk. Nagy élmény volt elfoglalni, az utazási irodában ablak mellé lefoglalt jegyünket. A csaknem 6 órás repülőút után menetrend szerint érkeztünk meg Delhibe. A pilota olyan finoman tette le a gépet, hogy alig vettük észre.
Budapesten érdekesen és küzdelmesen indult az utunk! A csapatunk egyik jó szellemének, Krisztának, - akinek az anyagaiból nagyon sokat tanultunk a felkészülés során - nem találták meg a számítógépes rendszerben a jegyét. Látták, hogy volt jegye, de nem lehetett előhívni. A technika ördöge elképesztően hatékonyan tette a dolgát! Telt az idő és mindenki elmagyarázta, hogy nincs mit tenni, a rendszer nem engedi, hogy hozzányúljanak mert nem létezőnek írja a jegyet.
Állandó kapcsolattartás az utazási irodával, aki a jegyet intézte, de ő sem tudott semmit tenni, folyt az egymásra mutogatás, és mindenki azt mondta, ilyet még nem látott. Végül már ott álltunk Krisztával a török légitársaságirodájában és hallgattuk a magyar személyzet próbálkozását, hogy megoldják a problémánkat.
Az derült ki, hogy az utazási iroda repülőjegy eladási rendszre és a török légitársaság rendszere nem ugyanolyan. Nem szokott ez gondot okozni, mert egy informatikai szolgálat gondoskodik ezek összehangolásáról, de most gond lett.
Hívták a helpdesket Törökországban, de ott az egész iroda együttesen éppen elment ebédelni, így nem értek el senkit, csak a biztonsági ört, aki ezt elmondta.
Beszéltek Amerikával, a másik rendszer informatikai fenntartójával, ő állítólag dolgozott rajta, de ennek semmi látható eredménye nem volt. Közben az idő eltelt, a becsekkolási idő lejárt, és az egyik alkalmazott elment, hogy szoljon, még ne zárják le a becsekkolást.
Közben Ágica is feljött az irodába, és már 3-an tárgyaltuk a dolgokat.
Látva a tehetetlenséget arra jutottunk, hogy veszünk Krisztának egy másik jegyet, de itthon semmiképen sem marad, 4 éve készül Indiába.
Ezt hangosan el is mondtuk mindenkinek azzal a kitétellel, hogy ezt valaki ki fogja természetesen fizetni majd nekünk. Azonban 140.000 Ft helyett csak 260.000 jegy volt, de azt mondtuk ez mindegy, ha másképp nem megy ez lesz a megoldás.
Erre beindultak az események, és egyenént ellenőrizve visszafelé a jegyeket 5 számmal lejjebb megtalálták Krisztának a régi jegyét, és erre a számra ko tudtak állítani egy újjat, rohamban, rondán kinyomtatva.
Futás le a becsekkoláshoz, még ott is tököltek vele egy kicsit, de végül sikerült.
3-an Kriszta, Ágica és én rohantunk át az ellenörzéseken, szerencsére gond nélkül, és pont a kapu bezárása elött a ránk várakozó többi csoport taggal együtt fel tudtunk szállni a gépre.
Hát ezt az indulást nem felejtjük el amíg élünk.
Sok tanulsága van, és én érzem hogy nem véletlenül történt, segített tudatosítani egy csomó dolgot, ami hasznos lehet a további utazásnál. Nagyon jól összehozta a csoportot, és látták, hogy senki nem marad magára a bajban.
Az utazás többi része 10-ünknek már simán ment.
Az Isztambuli reptér, ahol 3 órát töltöttünk pazarnak bizonyult. Ágicával kipróbáltuk a török kávét és az pocsék volt. Tapasztalatnak jó.
A gép amivel innen mentünk tovább egy AIRBUS volt, többszörösen akkora, mint az amivel idáig jöttünk. Nagy élmény volt elfoglalni, az utazási irodában ablak mellé lefoglalt jegyünket. A csaknem 6 órás repülőút után menetrend szerint érkeztünk meg Delhibe. A pilota olyan finoman tette le a gépet, hogy alig vettük észre.
2011. december 10., szombat
Ma este megvolt a csapat utolsó találkozása az indulás előtt. Sajnos nem tudott ott lenni mindenki, a 3 füredi fiatal hiányzott. Átbeszéltük a hátizsákok összetételét, és mi meg is mutattuk az enyémet. Megbeszéltük, hogy zarándokutunkon a Baktay féle BHAGAVAD GITA fordítás lesz a lelki vezetőnk, minden nap átbeszélünk belőle néhány részletet. Hétfőn reggel a 7.11-es vonattal megyünk fel a Feihegyre. És este már: Welcome in INDIA!
Itt a képek az összejövetelről
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)