További Pune-i élményeink, " Lakva ismeri meg az ember!" Először további élmények az Intézet óráiról: Az egyéni gyakorlási órákra a hónap második felétől rendszeresen bejár Gurudzsi (B. K. S. Iyengar) aki december 14-én ünnepelte a 93. szülinapját. A gyakorláson saját gyakorlatait végzi el a sarokban egy lónál (gerenda), miközben az unokájának Abhijátának a gyakorlását is vezeti.  Guruju gyakorlásai nagyobb részt erős hátrahajló gyakorlatokból állnak, kólünböző módon hazsnálva az eszközöket, .és igen hosszú ideig van bent egy-egy gyakorlatba 15 és 30 perc közötti időt.  Mi akik a saját gyakorlatainkat végezzük, nyugodtan odamehetünk akár 1 méterre is hozzá és hallgathatjuk az utasításait amivel Abhit igazítja. Ilyenkor, hogy érthessük mit mond átvált angolra, amit mindketten nagyon jól beszélnek.  Ennek az emberi és tanítói  hozzáállásnak a nagyságát csak az ismerheti fel igazán, aki látott már más rendszerekben, iskolákban mestereket tanítani. Mi láttunk ilyet, és Ők gyakran megközelíthetetlenek az egyszerű földi halandó számára.  Itt ennek nyomát sem láttuk. Az a hihetetlen alázat és odaadottság, amit Guruji a jóga és a tanítás iránt sugároz magából  szinte példa nélküli.  Sikerült az elmúlt hetekben átadnunk a neki szánt ajándékot, amit otthon az utolsó napokban készítettünk el. Ez egy fotóalbum, a fotókat szöveggel kommentálva és bemutatva az Iyengar Jóga magyarországi történetét 1998 (amikor Csendes Erzsike először kezdett komolyan Iyengar jógát tanítani a Szlovák Jóga Szövetség Oktatóképzéséén Miskolcon) és 2011 között. Ezt örömmel magával vitte.  Látogatjuk az Intézet kezdő és középhaladó óráit, - a középhaladó órákon néha módunk van gyakorolni is,  - és úgy látjuk, hogy az Intézet tanári  kara rendkívül felkészült.  Körülbelül 15 tanáúrnak vannak önálló órái az Intézetben, ezek tematikusan, jól felépítve zajlanak, és nagyon határozottak  a tanárok. Eddig 24 órát jegyzeteletünk végig. A kezdő órák a 60 percesek, a középhaladó órák 90 percesek. Az órák menete rendkívül gyors, intenzív tempójú, nem workshop, műhely jellegű, a fő hangsúly nem annyira precizitáson van, hiszen egy kezdőnek nem kell mindenhez annyira pontosan érteni, hanem az átmozgatáson.  Ez segíti leginkább a városi életmódú gyakorlókat az egészségi állapotuk javulásához és a jóga hatésainka minél hamarabbi megtapasztalásához.  Csak annyit adnak át egyszerre az embereknek, amennyit azok be is tudnak fogadni.  Természetesen itt is ugyolyan változó színvonalon gyakorolnak a tanítványok, mint nálunk. A különbség a kezdő és a középhaladó órák között mind a tananyagban, mind a résztvevők hozzáállásában jelentős. Ezek az órák, az emeleti kisebb teremben zajlanak, ahová kb. 35-40 ember fér be. A matracok általában egymáshoz érnek, olyan a sűrűség. Mivel az Intézet útcájában lakunk gyakran elsőként érkezem az órákra reggel 6.30 tájban. Ilyenkor nyugodtan lehet még gyakorolni, kiszellőztetni a fenti kis termet. A lenti nagy teremben ekkor már néhány idősebb indiai gyakorló végzi reggeli gyakorlatait. Ők minden reggeli órán ott vannak.       Mindenki aki az Intézetben dolgozik, adminisztrációt végzi, könyvekkel, kellékekkel, hanganyagokkal foglalkozik haladó gyakorló, vagy jógatanár.  Sok személyes találkozásunk van különböző országok jógatanáraival. Egy rokonszenves, mosolygós, lófarokba kötött hajú úriemberről kiderült, hogy Új Zélandról van. Amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, akkor közölte, hogy már járt nálunk és milyen gyönyörű az országunk. Mi persze visszadícsértük Új Zéland természetföldrajzi szépségeit.  Rövid beszélgetésünk óta, már az utca másik végéről is mosolyogva integet felénk.  Másfél héttel ezelőtt hétfőn megérkezett az Intézetbe Rita Keller német vezető tanárunk, akivel nagy örömmel üdvözöltük egymást. Rita a második könyvén dolgozik, ami a jógaterápia és a menopauza kapcsolatáról fog szólni. Gita Iyengarral nézik a napokban át a már majdnem teljesen kész szöveget.    Rita harmadik könyve az Iyengar Jóga filozófiája lesz. Élmény nézni Rita gyakorlását. Ő 60 körül van, és gyönyörűen gyakorol. Vannak órák, amikor egymás mellett gyakorlunk.  Tegnap, szerdán reggel megérkezett Erikánk Budapestről (Répássy Erika a magyar Iyengar élet központi alakja, a most létrejött Iyangar Jóga Szövetség elnöke).  Kitörő örömmel fogadtuk, hiszen ő az első magyar egy hónap után, és sok mindent szerettünk volna Vele megbeszélni. Amint megérkezett a szállodába odamentünk, és vittünk Neki gyümölcsöt, kekszet és ivóvizet amik a túlélésnek az alapvető feltételei  itt Indiában. Nem hagytuk aludni, elvittük az Intézetbe regisztrálódni és Ritával beszélni.  Utánna megebédeltettük a piacon a jól bevált, csak indiaiak által látogatott utcai kifőzdéink egyikén. Itt rollnak nevezett (tekercs) sült és párolt, illetve nyers zöldségekkel töltött tojás nélküli nagyon finom palacsintákat lehet enni potom áron.  A múlt hétvégén volt az Annual Day-nek nevezett kétnapos ünnepség az Intézetben, amit a megynitás évfordulója kapcsán tartanak. Idén 37 éves az Intézet.  Sok gyermek tartott kis mitológiai színdarabot beöltözve, jógabemutatókat. Majd felnőttek tartottak előadásokat két jógázó orvos és egy egyetemi tanár asszony a jóga jó egészségügyi hatásáról, pl. arról, hogy mentálisan súlyosan sérült gyerekek, autisták akik nem beszéltek, és semmilyen kommunikációra nem voltak képesek, 2.5 év alatt bizonyos jógagyakorlatok hatására iskola éretté és taníthatóvá váltak, ők adták elő a színdarabokat nagyon nagy sikerrel. Egy ausztrál nő mondta el, hogy hogyan épült fel az itteni terápiás órákkal, ugyanis őt autóbaleset érte, megműtötték a fulét többször is ,aminek hatására elvesztette az egyensúlyérzékét és azt mondták neki az orvosok, hogy így is marad. Teljesen felépült. Azóta ő is Iyengar jógatanár Ausztráliában. Aztán két orvos számolt be, hogy ők hogyan használják a jógagyakorlatokat az ő terápiás praxisukban és saját életükben. A vendégek voltunk vagy 500-an, így már szorosan, de a teremben pokrócon ülve a földön elfértünk. Sok hindu, szülők, gyakorlók voltak a meghívottak és mi, a külföldiek. Mindkét nap megvendégeltek minket finom ebéddel, együtt étkeztünk a családdal. Az idős mester, Iyengar úr végig ott volt köztünk, mellette a lányai,fiai, unokája, akik figyelik minden lépését és vigyáznak rá. Nagyon mehgható az a gondoskodás, amivel a rokonság körülveszi Őt.    Az ünnepségről fényképeket és ennek kapcsán az Intézet belsejéről is fényképeket teszünk fel ma a Picasa-ra (www.picasaweb.google.com/ahimsza). Az Intézetben különben tilos fényképezni, de ezen alkalommal megengedték. Egyébként az Intézet tele van antik szobrokkal (bronz, és feketekő Patanjali, Síva, Ganésa többféle méretben, többféle ábrázolással) Az ünnepségre ezeket virágfűzérekkel díszítették fel. Egyik nap elmentünk abba a palotába (Aghakhan Palace), ahol Gandit, feleségét és titkárát két évig bebörtönözve tartották itt Pune-ban. Ez a 40-es évek közepén volt, amikor a Brit birodalom már a vesztét érezte. Ezalatt a fogság alatt halt meg a titkára és felesége. Sírjuk itt található, valamint Gandi hamvainak egy részét is idehozták. A belépő indiaiaknak 5 Rúpia, külföldieknek 100 Rúpia. A képek a picasán találhatók.  Indiában hozzá kell szokni ahhoz, hogy mindenhol rengeteg őr van és biztonsági ellenőrzés, a palotától kezdve a boltokig. A mai napon, azaz január 26-án, csütörtökön nemzeti ünnep van, a függetlenség ünnepe Indiában és egyben Ganésa születésnapja is. Az Intézet zárva, a városunk fel van díszítve alaposan, tele zászlókkal, virágokkal indiai módon, azaz rengeteg. Sok helyen beszédet tartanak, megy a zene, dobolás, éneklés. Nagy a tömeg az utcán, mindenki ünnepel. Talán még egy blogot fogunk tudni írni hazautazásunk előtt, ami 4 nap múlva lesz, 31-én. A képeket ma megpróbáljuk feltenni a picasára!

A KAIVALYADHAM - Lonavla

A Lonavalai Jógakutató Intézet és Kórház a KAIVALYADHAM A legnagyobb és legörömtelibb szakmai élményünkről szeretnék most írni, ami a későbbi munkánkat valószínűleg alapjaiban fogja befolyásolni.  Ahogyan hírdettük is a foglalkozásokon felvettük a kapcsolatot a Lonavalai Intézettel a Kaivalyadham-mal és 10-én kedden előre egyeztetett időpontban ellátogattunk hozzájuk. Pune-tól mindössze 60 km-re van Bombay (mai nevén Mumbai) felé. Az utazásról a local train-eken (helyi vonatokon) már láthattátok a képeket a Picasaweben (www.picasaweb.google.com/ahimsza) most jöjjön az Intézetről a beszámoló.  10.00-ra előtt pontosan érkeztünk riksával az Intézetbe. A méretekre jellemző, hogy behajtva a kapun, több kis utcán haladtunk végig, mire a központi épülethez értünk.  Jövetelünkről már tudtak, és bekísértek minket az intézet igazgatójához, aki nagyjából velünk korú lehet, bár az indiaiaknál nehéz megítélni. Egy rendkívül nyitott szellemű, nemzetközi áttekintéssel rendelkező komoly tudású és jógát aktívan gyakorló embert ismerhettünk meg személyében. Érdekes volt számunkra, hogy ahogy elmondta Indiában is ugyanolyan gondokkal küzdenek a szaporodó jógaoktató képzések alacsony színvonala miatt, mint amilyen helyzettel mi szembesülünk nap mint nap az oktatókkal folytatott munkánk során.  Ellátott bennünket információs anyagokkal az Intézetről, közölte, hogy természetesen vendégük vagyunk az ebédre, és láthatólag már előre megbeszélt dologként hívott egy fiatal jógaoktatót, hogy mutassa be nekünk az Intézetet, kalauzoljon végig rajta.  A fiatalember, akinek a nevét sajnos nem jegyeztük meg - de Ágicát lefényképeztem vele - aranyosan, nyitott szívvel és érdeklődve a mi munkánk felé is nagyon szakszerűen végigvitt minket az Intézeten. Ez a rövid végig látogatás több mint 2 órán át tartott,  mutatva az Intézet méreteit.  Az első utunk a központi épület egyik szárnyában megtalálható kórházi részleg, a gyakorló és a szálláshelyek, valamint a kis könyvtár és a gyönyörű fedett tatőterasz megtekintése volt. Nagyon kulturált a nyugati igényeknek teljesen megfelelő tiszta, szakmailag jól végiggondolt részleggel találkoztunk. Becsléseink szerint kb. 100-150 embert tudnak itt benntlakással elhelyezni.  Lefelé jövet megtekintettük azt a vizes blokkot, ahol a satkarmákat végzik a betegek és a bentlakók a jógatanárok irányításával.  Az intézet világhírét az ősi iratok alapján általuk kidolgozott - és miáltalunk, valamint az egész világ által átvett - satkarma (tisztítógyakorlatok) rendszerükkel elért rendkívüli gyógyulási eredményeknek köszönheti. 1924-ben alakult meg az Intézet, aminek alapítója SWAMI KUVALAYANANDA Gandhi jógatanára és terapeutája is volt.  Azóta terjesztik a satkarmák használatának rendkívüli értékeit.       A további utunk  a  Kutatási Részlegbe vezetett. Itt 20-30 percet tárgyaltunk a részleg igazgatóhelyettesével, akivel Ágica le van fényképezve. Személye és a hozzáállása valamint az átadott információk is abszolut igazolása volt az Intézet világhírének.  Dr. Desai Narayan  igen jógikus gondolkodású, hatalmas tudású az etika és a morális értékek felé mélyen elkötelezett a jógát belülről élő ember.  Egyeztettük azokat a közös pontokat, ahol lehetőség van az együttműködésre. Megmutatták azokat a műszereket, amelyeket a XX. század elején saját maguk fejlesztettek ki, hogy a jógagyakorlatok élettani és pszichés hatását vizsgálhassák. Ezeket is láthatjátok a fényképeken.  Továbbmenve a Központi Könyvtárhoz sétáltunk, miközben faggatuk kísérőnket az Intézet működéséről. Ez a másik olyan részleg, ami miatt az Intézet világhírű.  25.000 jógáról szóló könyv, és több mint 30.000 ősi kézirat, - nagyrésze még publikálatlan ősi szövegeket tartalmaz - található itt.  Az Intézet alkalmazásában álló, és a világ számos pontjáról érkező külsős nyelvész tudósok (általában mindenki jógagyakorló) fordítják, értelmezik és magyarázzák az ősi szövegeket. Jelenleg is több fordításik projekt fut párhuzamosan.  Egy-egy könyvük megjelenése mögött gyakran 20-30 kézirat lefordítása és értelmezése van, töbsször évtizedes munkák során.  Ugye nem kell mondani, hogy akik komoly szakmai körökben ismerik az Intézetet kincsként örzik és használják a kiadványokat. Innen is láthattok képeket a Picasán. A következő részlegük szintén a maga nemében egyedülálló. A Yoga Mimamsa Publication Trust 1924-től jelenteti meg az intézet folyóiratát a Yoga Mimamsa-t. Ebben közlik a kutatásaik eredményét. Ez a részlegük felelős a könyvek kiadásáért, valamint a könyvesbolt működtetéséért is.  Ide röviden néztünk be azzal, hogy még úgyis visszajövünk, mert vásárolni szeretnénk. Ezekután már csak a Jóga Kórház és Egészségügyi Centrum megtekintése maradt hátra. Az elsőnek megnézett nyugati tipusú részleg mellett most meglátogattunk a természetgyógyászati és a  különálló ayurvédikus részleget is. Itt is mindent megmutattak, beszéltünk a természetgyógyászati - ők naturopathy- nak hívják - részleg egyik hölgy vezetőjével, valamint a fiatal ayurvédikus orvossal. Róluk is vannak fent képek. A kis önellátó gazdasági részleg , a kollégiumi épületek, ahova nem mentünk most be, - tele voltak diákokkal, -  a kisgyermekekkel foglalkozó részleg játszótérrel mind-mind arról a nagyon komyol elköteleződésről meséltek, ami miatt az Intézetet a jóga és a jógaterápia egyik úttörőjének tartják. Ezek után az ebéd következett. Egyzerű, mindössze 4-5 fogásból álló (ez indiai mértékkel nézve kevés, mert együtt esszük a 4-5 fogást) ebéd korlátlan repetázási lehetőséget biztosított. Ez  fontos volt, mert reggel 7-kor ettünk utoljára és az élmények hatására nagyon megéheztünk.  Utánna jött idejövetelünk egyik célja - bevetettük magunkat a könyveket és egyéb kellékeket árúsitó boltba. Az eredményt a képeken láthatjátok.  Gyakorlatilag mindent elhoztunk amit lehetett, kivéve a szanszkrit, hindi, és marati nyelven írott munkákat, mert ezekhez még fejlődnünk kell.       Ilyen kincsesbányához ritkán jut az egyszerű jógatanár. Egy kisebb vagyont hagytunk ott, de az élmények hatására Ágica sem ellenkezett a könyvásárlási igényemmel kapcsolatban, hanem inkább ajándékokkal és a ruhaneműkkel foglalkozott. Ezeket is láthatjátok a képen.  Több mint 2 óra hosszat voltunk a boltban, majd felmentünk a kóház részleg tetőteraszára, ahogy a kísérőnk javasolta megpihenni, és a gyönyörű kilátásban gyönyörködni.  Lonavala a Nyugati Ghatokban helyezkedik el. Ez az a hegyvonulat, ami végighúzódik India nyugati partja mentén.  Itt Lonavala környékén 800-900 méter magas, és nagyon kellemes klímát biztosít.  A város tulajdonképpen a Bombay-i felső tízezer üdülőhelye. Az Intézetnek egy társintézeti rendszere van. Ez a központ, és további intézetek működnek a Kaivalyadham  név alatt a következő helyeken: Indiában: - Mumbai (Bombay) - Ahmedabad - Rajkot  - Bhopal - Új Delhi USA-ban:  - Endicott (New York állam) - Richland (Észak Karolina) Franciaországban: - Lozeron Számos kihelyezett doktori programjuk jógakutatásból, képzésük jógaterápia témakörben fut India számos egyetemén, többek között a Pune-i Orvosi Egyetemen is.  Utánna már csak az maradt hátra, hogy felkeressük az Intézet Igazgatóját, megállapodtunk vele, hogy kapcsolatban maradunk, megköszöntük a szíves vendéglátást, és megpakolva  hazaindultunk. A cuccok Ágica nagy hátizsákjában és a két nagy Tiruvannamalai tarisznyában fértek el.  Igy megpakolva kiriksáztunk az állomásra jegyet vettünk, ami csak távolságra és nem vonatra szól, és vártuk a következő vonatot.  Összefoglalva az Intézetben tapasztaltakat: - NAgy megelégedéssel töltött el minket az a tény, hogy ez a világhírű Intézet teljesen visszaigazolta és hitelesítette a jógával kapcsolatos szemléletünket. Hiszen ők is ismerik a táplálkozás rendkívüli fontosságát (ez az egyik fő vonala a Naturopathy - Természetgyógyászati részlegüknek), fontosnak és minden betegségnél alapvetőnek tartják a tisztítóeljárásokat a méreganyagok kivezetésére, hogy a test öngyógyító erői működésbe léphessenek. Van az intézetnek szellemi vezetője - Guruja, de nem egy bigott vallásos megközelítés jellmező az Intézetre, hanem egy tudományosan megalapozott a mai kor reális alapokon működő embere számára könnyen elfogadható hozzáállás. A bőséges és széleskörben publikált lassan 100 éve folyó kutatásaikkal be is tuják bizonyítani ennek megalapozottságát. Végre ebben az országban nem kell már írásos dokumentumokkal bizonygatni a jóga gyógyító hatását, mert pont az Intézet munkássága miatt ez már teljesen közismert. Államhivatalok, minisztériumok, kormányszervek küldik dolgozóikat a Kaivalyadham-ba, hogy jógát tanuljanak. Orvosok képződnek tovább jógaoktatóvá és jógaterapeutává! Valami ilyesmi modellt kellene Magyarországon is megvalósítani! Az állomás annyira kicsi, hogy semmilyen komolyabb bolt, vagy büfé nem volt rajta, csak néhány Indiai helyi specialitást és a cukros tejes fekete teát, a csájt áruló kis bódé.   Ágica viszont kávét szeretett volna inni, amire tanácstalanul rázták a fejüket és a bazárra mutogattak az állomás másik oldalán. Igy hát elindultam Ágicának kávét szerezni a bazárba, fogalmam sem volt arról, hogyan fogom ilyen messziről elhozni. Hosszas kérdezősködés a szokásos kéregetők lerázása után örmmel fedeztem fel egy pici bolt ajtaján, hogy kávét is árúl, és éppen ment be valaki.  Átlépve az alacsony kerítésen kiderült, hogy a bolt tulajdonosa az, aki sajnálkozva közölte, hogy elromlott a kávégépe. Megmutatta, hogy melyik irányba menjek tovább, és nem ígért közeli boltot. El  is indultam és 3-4 percet bandukoltam a bazárba, amikor utolért motorjával. Elnézést kért, és azt mondta, hogy rosszul mondta, nem is erre kell menni, de üljek fel a motorjára és odavisz. Így is történt. Némi motorozás után le is tett egy utcai pici kifőzde (tulajdonképpen egy gázsparhet) előtt, ahol tudnak kávét főzni.  Természetesen viszonzást sem várva megfordult és elhajtott. Na ez az amit Indiában és az indiai emberekben nagyon lehet szeretni! A segítőkészség és a nyitottság mindenki felé! Megérkezett 5 perc után a kifőzde tulajdonosa és elmondtam mit szeretnék: kávét és messze kell vigyem. Ő nem tudott angolul, de néhányan a körülállók közül, - akik azóta gyűltek oda, hogy megérkeztem, és nagyokat mosolyogtunk egymásra, figyelték, hogy mit csinálok (ez teljesen megszokott, ha turistáktól nem hemzsegő helyre jutunk) - elmagyarázták neki, mit akarok. Ő bólogatott, és nekiállt a dolognak. Énekem fogalmam sem volt, hogy fogja megoldani. A végső megoldást láthatjátok a fotón. Kaptam egy zacskó forró kávét és két steril papírpoharat.  Hát ez az indiai kisemberek kreativítása! Ezért gondolom, hogy van jövője a nemzetnek, mert nem engedik a kis boltokat és a kisembereket tönkremenni, és ők pedig használják az eszüket és rendkívül toleránsak. Erre szükség is van, mert mindenhol nagyon sokan vannak. Hiába 1.3 milliárd ember betölti ezt a nagy országot.  Hát ezt a kávékalandot sem fogjuk elfelejteni Lonavalából. Azután az esti local trainnel, ahol volt ülőhelyünk szépen haza bumszliztunk.  2 óra alatt tette meg a 60 km-t. A vonat tele volt Bombay-ból Pune-be hazutazó elegánsan öltözött üzletemberrel, mérnökökkel, könyvelőkkel.  Akik mellett ültünk, két idős 60év fölötti úr, egy építész, és egy könyvelő korábban Iyengar Úr tanítványai voltak.  Indiában nagyon nagy a vonatforgalom,  jól kiépített vasúti hálózatuk van ez a nyelven kívül csaknem az egyetlen előnye a brit gyarmati kizsákmányolásnak - és megszokott, hogy a  jólmenő emberek is vonaton utaznak, nem kockáztatják a nap végén a fárasztó több mint 100 km-es vezetést. A vonaton kellemesen beszélgetve új kapcsolatokat teremtve telik az idő. Ez fontos számukra! Ez is egy  jövöt megalapozó tulajdonság. Talán nem darálja be az amerikai globalizmus Indiát.  Ágica németes múltja ellenére teljesen belejött a társalgási szintű angol nyelvbe. Mivel külön kaptunk helyet,  ő egyedül ült a kulturált indiaiak között és kellemesen eltársalgot a két jógatanítvány úriemberrel.  Az indiai emberek - férfiak és nők - ha mosolygunk rájuk, akkor rögtön visszamosolyognak és feloldódik bennük az idegentől való tartózkodás. Ezért a mosolyt folymatosan használjuk. A köszönés északon a namaszté, és vagy összeteszik a kezüket, vagy a szívükre teszik a jobb kezet, délebbre pedig a namaszkar a köszöntés.  A másik része az embereknek pedig azonnal kapcsolatot teremt, ha akarod ha nem. Azobnban ha látják, hogy elzárkózol akkor nem erőltetik. Vigyáznak, hogy meg ne sértsenek, vagy bántsanak.  A fárasztó nap végén elpakoltuk cuccainkat és aludni tértünk!        

Pune-i élményeink: a Ramamani Iyengar Memorial Jóga Intézet és az itt folyó oktatásl

Bár már a második hét is eltelt Pune-ban, de olyan sűrűn pörögnek az események, hogy az Intézetbe való beintegrálódás mellett nem volt időnk blogot írni. A Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute-ba (ami Iyengar Úr feleségéről Ramamaniról van elnevezve, aki az Intézet megalakulásakor 1974-ben halt meg),gyakorlatilag reggel 7 órától este 20 óráig folyamatosan lehet órákra járni. A kötelező óráink általában egy kétórás gyakorlás, valamint többnyire három órányi lehetőség a nagyteremben gyakorolni, ahol mindenki a saját gyakorlatsorát végezheti és használni lehet a terem rendkívüli (sokszínű) segédeszköz felszereltségét. Ezenkívül lehetőségünk van bejárni az Intézet tanárai által a város lakosaiank tartott kezdő és középhaladó órákra. Itt tudjuk megnézni, hogy hogyan kell az Iyengar módszert saját óráinkon alkalmazni. ezzel a lehetőséggel majdnem mindenki él. A mi óráinkat hívják advance class-nak, azaz haladó csoportnak, ide csak jógatanárok járhatnak, az Intézet asszisztensi kara és néhány régóta gyakorló indiai.  Valamint hetente van két női advance óra és egy pranajama csütörtök este, amit Gita Iyengar tart, illetve ő tartja a péntek esti haladó órát is. Ebben a hónapban kb. 120-150 okleveles Iyengar jógatanár van Pune-ben és jár be az Intézetbe. A világ szinte minden országából, Brazíliától Oroszországig, Új Zélandtól USA-ig, Norvégiától Kínáig vannak itt jógatanárok. Főleg középkorú, vagy ennél idősebb emberek, nálunk fiatalabbat keveset látni. Nagyon inspiráló ennyi komoly, elkötelezett gyakorlóval együtt gyakorolni a teremben, sokat tudunk egymástól tanulni. Csaknem minden nap van az Intézetben terápiás foglalkozás, amire szintén bejárhatunk. Külön kérésre a tapasztaltabb jógatanárok asszisztálhatnak, azaz 1-2 pácienssel foglalkozhatnak az órán. Ezeket az órákat midnig Gita Iyengar vezeti és felügyeli. 40-50 asszisztens dolgozik ugyanennyi pácienssel a segédeszközök legkülönbözőbb fajtáit felhasználva (sokkal még mi sem találkoztunk) és benne tartva a betegeket hosszabb ideig az egyes pózokban. A reggeli foglalkozásokat Prshant Iyengar tartja ebben a hónapban. Ő jógafilozófiában és bölcseletben rendkívül képzett. A feladata az, hogy megmutassa a nemzötközi tanári karnak (akár ászanázás közben is), hogy mi van a fizikai síkon túl és mik a jóga magasabb lépcsőfokai. A tanítása teljesen megegyezik az általunk, a korábbi években a klasszikus jógában tanultakkal. Az egyedüli különbség az, hogy a komoly és igen fejlesztő, energetizáló ászanákban tapasztaljuk meg a légzés, az elme, a tudatosség és a test integrációját. Teljesen átalakult az Iyengar jógáról alkotott képünk. Úgy tűnik, hogy tényleg nem lehet megismerni és megérteni az Iyengar jóga nagyszerűségét a központi intézet meglátogatása nélkül. Volt szerencsénk lemenni az Intézet alagsorában található könyvtárba, ami az Iyengar család saját könyvtára és ők bocsátották a látogatók rendelkezésére. Ennek a könyvtárnak az alapján egy rendkívül széles látókörű és egyetemleges megközelítésével találkozhatunk a jógának: Swami Satyanandától Ramana Maharisin át a nyugati klasszikus jógaszerzőkig, az ősi védikus irodalmak feldolgozásáig mindenféle komoly könnyvvel el van látva a könyvtár. Megtalálhatóak Swami Ráma, Swami Veda, Jógananda művei, a A Bihari Jógaegyetem (Satyananda vonal) összes tananyaga. Mint Lonavalában megtudtuk Iyengar Úr az Indiai Jógaszövetség elnöke, amely szövetség igyekszik tömöríteni az Indiában megtalálható összes komoly jógaiskolát és jógairányzatot. Az Intézet állandó dolgozói stábja az asszisztensekkel együtt kb. 20 fő. A magja ennek, akik az Intézet légkörét megadják, idős, több évtizede gyakorló, nagyon magas tudatossági szinten álló kedves hindu emberek. A könyvesbolt és jógakellékbolt vezetőjével, egy Datta nevű úrral, valamint a cd és dvd készítésével és árulásával foglalkozó aranyos idős házaspárral igen jóba lettünk. Így nyilt lehetőség azokra a kellék és szobor vásárlásokra, amelyekről a hírlevélből már értesültetek. Természetesen megvásároltuk az Intézet összes olyan nyomtatott  kiadványát amivel még nem rendelkeztünk és megvásároltunk egy-egy mintát az itt használt kellékekből is, valamint vettünk szép pólókat és jógafilozófia előadást tartalmazó hanganyagokat is. Nagyon sok apró momentum és történés zajlik minden nap körülöttünk, amik mindazt a nagyon komoly elkötelezettséget mutatják, amellyel az Iyengar család a Jóga felé fordult.   Ugyanabban az udvarban ahol az Intézet áll, ott van a saját házuk is, pár méterre az Intézettől. Gyakorlatilag a nyilvánosság előtt zajlik az egész életük (mivel az ablakokon keresztül látjuk a szobájukban zajló történéseket, Gurujunak sem a fia, sem a lánya nem családos, ők is az egész életüket mások tanítására tették fel), amivel példát mutatnak a világ minden részéből idesereglő tanári gárdának. A fiatal asszisztensi gárda rendkívül képzett. Ez azért nem meglepő. mert reggeltől estig ott vannak szinte valamennyi órán (vagy ők tartják) és a terápiás órákon is asszisztálnak és ezt már több éve teszik. Lett egy kedvenc fiatal oktatónk, Raja a neve (fiú), az ő óráira igyekszünk bejutni jegyzetelni, mert fantasztikusan oktat. A második héten a várakozásnak megfelelően egyre nehezebbek és keményebbek a gyakorlások. Igyekszünk felváltva gyakorolni, hogy valaki jegyzetelni tudjon közülünk. Ágicának volt szerencséje két olyan haladó gyakorláson részt venni, amelyen a rendkívül nehéz ülő csavaró gyakorlatokat (lótusz lábhelyzetből kiindulva), illetve a leghaladóbb hátrahajló gyakorlatokat ismételték sorozatban. ezeken az órákon a fordított testhelyzetek gyakorlásán is nagy hangsúly helyeződött, a fejenállás csavaró változatai és a kézenállás különböző variációi fordultak elő. Jellemző Gita órájára, hogy szó szerint egy gombostűt sem lehet leejteni annyian vannak, mert a két haladó csoport összevontan van jelen. Kb. 120-140-en lehettünk a teremben. Nemcsak hogy szőnyeg szőnyeghez ér, de van akinek csak egy fél szőnyegnyi hely jut és így gyakorol. És így is boldog, hogy befért a terembe és Gita világhírű órájára. Mi mivel mindig jóval korábban érkezünk az órákra nincs gondunk a hellyel. ilyenkor azokra a gyakorlóinkra gondolunk, akik időnként nehezményezik, ha egy-egy haladó órán kicsit többen vagyunk a megszokottnál. Bár ilyenkor is távol vagyunk attól, hogy a szőnyegek összeérjenek. Egy belső megérzéstől vezetve elmentünk múlt szombaton az esti haladó órára (18-20-ig, ugyanis csak a vasárnap a szünnap), Csongor beállt gyakorolni, Ágica pedig jegyzetelt. Feltűnő volt már az is, hogy nem volt tele a terem, főleg idősebb indiai úriemberek voltak jelen és csak 3 hölgy (összesen 20-an voltunk, de mégis a nagy teremben). Amikor az idős, alacsony oktatónk Sha megjelent, az indiai gyakorlók szinte valamennyien odamentek hozzá, megérintették a lábát és áldását kérték. Ez még az Intézetben az Iyengar család tagjainál sem megszokott és jelezte, hogy nem akárki tartja az órát. Iyengar Úrnak egy régi gyakorló társa és tanítványa volt, aki ahogy az órából kiderült nagyon magas szintre jutott a jógában. A beveztő imánál már lótusz ülést kért és az ima éneklésével csatlakoztunk a felettünk levő kisebb teremben folyó órakezdés hangos énekéhez. Nem akartuk elnyomni, vagy disszonánsan megzavarni az ő éneküket.Ez is már egy magasabb fokú tudatosság jele volt. Az óra során szinte valamennyi fordított testhelyzeten végigmentünk, a kéztámasz nélküli fejenállástól kezdve az alkartámaszig és a kézenállásig. A gyakorlatok többségében 10 percet töltöttünk és belső mantra ismétlést gyakoroltunk és figyeltük a tudatosság változását. Megpróbáltunk eggyé válni a bennünk lévő Isteni minőséggel. Rendkívüli és felemelő élmény volt az idős úr vezetésével végiggyakorolni a két órát. Sok olyan utasítás hangzott el, amely az élet szépségének megtapasztalására és a körülöttümnk lévő áldások átélésére buzdítottak. A gyakorlás és a belső élmények hatására az óra végén én is odamentem meghajolni előtte, megérinteni a lábát és áldását kérni, amit ő mosolyogva teljesített. Nyugatiak kb. 4-5-en voltunk, de valamennyien ezt tettük. Ő élő bizonyságát adta az Iyengar jóga integráltságának és annak, hogy minden jógirányzat végső célja ugyanaz. Ha más meséli nekem, hogy ilyen Iyengar jóga órán vett részt az Intézetben, akkor nem hiszem el. Most hétvégén az Iyengar közösség ünnepe lesz az Intézet megnyitásának az évfordulóján. Ezen egy csekély összeg befizetésével bármelyik hallgató részt vehet és vendégül lesz látva, műsorok, éneklések lesznek. Az elkövetkezendő két hétben is igyekszünk minél több órára bejutni gyakorolni és jegyzetelni, amire az állandó e-mail írás mellett időnk marad.

16. Nap: pihenés Tiruban, és a Szatszang

16.nap pihenés, vásárolgatás, a hajnali asram. Még egy fontos programunk van hátra, a Tiruvannamalai-i Nagy Templom megtekintése. Ezt asramunk vezetője Swami Hamsananda elintézte nekünk az indulási napunk hajnalára, holnapra.  Így a 16. napunk teljesen a pihenés, a készülődés vásárolgatás napja lett.  Zsuzsi és Kata úgy döntöttek, hogy még egyszer végigmennek a pradaksinán de most a külsőn. Hajnali 4 órakor indultak, és utolsó pillanatban Pista is úgy döntött, hgy végigmegy velük. Természetesen hajnalban is kedves háziasszonyunk, Nagy Ági vállalta az utikalaúz és felvigyázó szerepet. Ő minden zarándoklatra mezitláb ment, de már jól hozzászokott a lába. A lányok hosszú lábukra és jó bakancsaikra támaszkodva 2 óra 40 perc alatt megtették a 13 km-es utat, Pista, Ági, és Ági barátnője, normál tempóban  3 óra környékén értek körbe.  Hajnali 4.00- kor indultak, éppen, hogy kiengedtek minket az asramból, mert éjszakára zárva van az asram.  Én is elkisértem őket a Ramanasrama-ig, ahonnan indultak, és beültem Ramana meditációs termébe, ahol Maharishi a napjait töltötte. Az erőtér, ami itt körülveszi az embert szinte kézzel fogható. Mondhatni "üvölt a CSEND"! A szomszéd templomban, ahol Ramana sírja fölé egy Siva lingamos oltárt és egész alakos élet nagyságú ülő szobrát emelték, a reggeli takarítást és utánna a szertartást végezték a papok, és válaszfalban lévő ablak nyitva volt. Azonban a külső zajok, és a teremben uralkodó erőtér csöndje jól érezhetően egyszerre voltak jelen, és nem zavarták egymást.  2 - 2,5 órát töltöttem itt.  Az energiák hatására rohantak a fejemben a gondolatok, kérések, szándékok, ötletek, jővőbeli tervek ötlöttek fel a megvalósítás igényével. Emberek arca merült fel, akiket tanítunk, az ő vágyaik, szükségleteik, igényeik fogalmazódtak meg.  Közben tudtam, nem azért vagyok most jelen, hogy igazi, mély belső munkát végezzek, hanem hogy a csoportot segìtsem - ahogy Ernő is megfogalmazta, amikor a csoport elindulása után Ágicával és Pistával ott maradtunk kicsit meditálni vele.  Az érzés, hogy itt otthon vagyok, és ide még nagyon sokszor vissza fogok térni, és akkor  majd módom lesz komolyan gyakorolni, erősen jelentkezett.  6.30 felé pedig eljött a reggel csúcspontja. Elkezdték énekelni az Arunacsala Sívát, csak a refrényt és prasad, azaz ételosztás következett mindenkinek, aki beállt a sorba.  A hajléktalan vándorszerzetestől kezdve a koreai lányig, és az idős európai hölgyig, a tamil rendőrtisztig mindenki részesült Ramana és az Arunácsala áldásából. Egy kis levéltálba kaptuk a fűszeres zöldséges és forró finom rizses ételt.   Ezen közben a jóságnak és az együttérzésnek olyan erös tere lett jelen az udvaron ahol ez folyt, hogy nem bírtam ki meghatottság nélkül!  "Mindegy ki vagy, mindegy honnan jöttél, itt gondoskodnak rólad, fontos vagy, számítassz. Itt itthon vagy!" - így szólt számomra ezeknek a pillanatoknak az üzenete. Ezt az érzést megörzöm magamban biztosan.  Ez minden reggeli szertartás része. Nincsen semmi felesleges ceremónia, dicsfény, és vallásos túlbuzgóság, különbségtétel.  Minden egyszerű, magától értetődő, emberi és természetes. A legmagasabb szintű, isteni minőségű etikai tanítást hordozza magában.  Ez Ramana tanításának lényege, a hegy ereje és varázslata sugározza ki magából. Ezért van az, hogy aki egyszer eljutott ide az mindig visszavágyik. Ezért zarándokolnak ide a világ minden tájáról emberek ezrei! A nap többi része pihenéssel, vásárolgatással és internetre való anyag és képfeltöltéssel ment kihasználva a jó minöségű wifi-s internet kaffékat.  Végigettük a nap valamennyi étkezését készülve a holnapi utazásra, ami azt jelenti, hogy 2 napig egyfolytában úton leszünk, nem nagyon fogunk tudni rendesen enni.  Este a Swami egy nagyon komoly Satsangot, azaz tanítást tartott nekünk Ramanáról és az Arunacsáláról. Csupa szív-lélek ember. Nagyon megszerettük.  Az előadását felvettük diktafonnal, le fogom gépelni tiszteletből felé.  Tanításában nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy mindegy hol éünk, az égbolt felettünk mindenhol ugyanaz és az Arunácsala által megtestesített minőséget mindenhol átélhetjük, a Ramana által megjelenített tudatossági fok mindenhol átélhető.  Eltendeztük az anyagiakat, kicsit drágább lesz a visszautunk mint az érkezésünk. A templom számára vásároltunk virágokat a holnapi szertartáshoz, amit az otthonunk az Athiti asram készített el, és 650 rúpia adományt adtunk.   A vacsora után befejezve a csomagolást aludni tértünk.

17. - 19. Nap: az Arunácsala Siva templom az elutazás és Bombay, közös utazásunk vége

17-18-19. nap A tiruvanamalai nagy Arunácsala-Síva templom, Bombay és hazarepülés Reggel 5 órakor ébresztettem a csapatot, mert 5.50-kor indult a buszunk a templomba. Zsuzsi sajnos nem tudott velünk jönni, mert az éjszaka és reggel hasmenése volt és hányt, így inkább itthon maradt, Margónak is ment a hasa és Tamás sem érezte jól magát, de ők tudták uralni állapotukat. Gabinak teljesen elment a hangja, csak suttogni tudott. India nem engdi el könnyen a csapatot! Az Arunácsala-Síva templom minden emberi feljegyzés előtt már létezett, nem tudják mikor épült.A méreteire jellemző, hogy inkább egy templomváros mint templom. Számtalan kis kegyhely, oltárak, konyhák (sok  pap ott él, étkezik napközben). A templom állandóan hangos az élettől. India 12 legfontosabb Síva templom zarándokhelyének az egyike. Naponta sok ezer ember keresi fel. Azért kellett ilyen korán mennünk, mert a templomban ilyenkor reggel is már nagy forgalom volt, de még nem volt zsúfolásig tele a hívekkel. A tisztaságra jellemző, hogy csak mezítláb lehet a templom területére bemenni és bárhol leülhetsz a földre, nem leszel poros, állandóan takarítanak. Fényképezni és bármilyen műszaki cikket bevinni nem lehetett, de végül nekünk nem kellett leadni a bejáratnál, hanem vihettük magunkkal, mert kísérőnk kezességet vállalt értünk. Az asramból egy fiatal pap jött velünk tolmácsnak és kísérőnek és ő adta át nekünk azokat a gyönyörű vastag virágfűzéreket, amelyeket 500 Rúpiáért vásároltunk a templom oltárai számára. Amikor a templomba megérkeztünk és átmentünk a kötelező biztonsági ellenőrzésen, először a templom egyik belső udvarában a Ganésa oltár közelében ültünk le, hogy megvárjuk templomi papunkat és meditáljunk, ráhangolódjunk egy kicsit. Minden Síva templomban Ganésa az, aki fogadja a látogatót, hiszen ő az akadályok eltávolítója, aki megkönnyíti életünket és szellemi fejlődésünket. A Ganésa oltárnál egy rövid szertartást mutattak be csoportunkkért és átadtuk a legkisebb virágfűzérünket a nagy méretű, narancssárgára festett szobor számára, aki Síva gyermeke. Ezután némi várakozást és körbenjárást követően beálltunk egy hosszú sorba, ami a nagy Síva oltár felé kígyózott. Csapatunkat különválasztották a hinduktól és a rendkívül ősi hangulatot árasztó,  a többezer éve égő gyertyáktól és füstölőktől koromfekete fallal övezett főoltár helységébe tereltek minket. Az alacsony mennyezetű szűk terem, rednkívüli erőteret és hangulatot árasztott magából. Leglább 50 fok volt, a gyertyák mellett villanyvilágítás is volt. A csapatunk számára egy külön pudzsát (szertartást) mutattak be neveink felsorolásával, mikozben megkoszorúztuk a legnagyobb virágfűzérünkkel a főoltárul szolgáló hatalmas Síva lingamot. Ilyen szertertáson a hinduk is csak nagyon ritkán vehetnek részt, látogatóként mehetnek el  a helység előtt, bepillantva a főoltárra, de nem léphetnek be ebbe a helységbe. Sokan ezért zarándokolnak ide többszáz kilométerről, hogy láthassák a főoltárt. Azt, hogy mi ide bejuthattunk, a városban nagy tiszteletnek örvendő Swami Hamsanandának, asramunk vezetőjének köszönhettük. Valószínűleg, ha kevesebben vagyunk, akkor nem csinálják meg számunkra ezeket a külön szertartásokat. Nagy Ági és Arnold, két kedves kísérőnk, akiket köszönetképpen magunkkal hoztunk a templomba, szintén nem voltak még bent az oltárnál. ezután a Parvati oltár következett, ahová szintén várakozás után juthattunk be közvetlenül az oltár helységébe és itt is elvégezték számunkra a pudzsát. Majd zárásképpen a templom egy másik épületében virágfűzért adtak a nyakunkba és olyan szent hamut és festéket tartalmazó zacskókat, amelyekkel a homlokunkat tudjuk kifesteni. A Síva követő vízszintes csíkokat, a Visnu hívek pedig függőleges vonalakat rajzolnak a homlokukra. Majd elvittek a templomnak azon részébe, ahol Ramana Maharisi kezdte Tiruvanamalai meditációs életét. Ez az ezer oszlopú csarnok egyik földalatti terme volt. Itt olyan mély meditációba merült hetekig, hónapokig tartóan, hogy a rovarok és férgek erősen megrágták a húst a testén, de ő erről nem szerzett tudomást. Az, hogy a templomba és ősi oltáraiba bejuthattunk Csongornak lehet köszönni (fehér ember az oltárakhoz nem jut el).   Ugyanis nagyon jó kapcsolatba került asramunk vezető szerzetesével, Hamsanandával. Nagyon szimpatikussá vált számára kis csoportunk és mindenben felajánlotta segítségét, valamint később visszavár minket, illetve bármelyikünket egyedül is. Ezek után visszamentünk az asramba, de csak négyen reggeliztünk, majd útra keltünk. Az asram szerzetese Hamsananda egy kisbuszt szerzett nekünk, ìgy Bangalore felé az eddigi legjobb kisbusszal utazhattunk.  240 km volt Tiru és Bangalore, de természetesen megint nagyon lassan tettük meg, mert az első 100 km-t nagyon-nagyon rossz úton tettük meg. A busznak szinte minden percben lassítania kellett, vagy megállnia, mert folyton a gödröket kerülgette. 3.5 óra alatt tettük meg ezt a 100 km-t.  Viszont nagyon szép igazi indiai falvak között mentünk, (úgy, mint Chennai és Tiru között, amikor letèrtünk az autópályáról. Sofőrünk az út elején, amikor kis falujàhoz èrtünk, hazafutott átöltözni és szép fehér ruhában (kurta a neve a férfiak ruha együttesének, ami hosszú felső részből és nadrágból àll) tért vissza, na meg papucsban, amit a buszban levett és mezítlàb vezetett. Nagyon nehezen bírtuk elviselni az útnak ezt a szakaszàt és amikor màr tetőpontra ért komfortérzetünk megvonása, hirtelen rátértünk a szuperminőségű autópályára.  Innen az út további része már gyorsan ment és a sofőr tartotta a 240km-re mondott 6 órát, sőt fél órával hamarabb értünk Bangalore-ba. Odavitt minket a Vijay Anand utazàsi irodához. Ide lerakhattunk a cuccainkat és várhattunk este 20.30 óráig, 6 órát. Időközben Csongor telefonjára megérkeztek a jegy visszaigazolások sms-ben, a busz rendszámával együtt. Így megtudtuk, hogy a beálló rengeteg busz közül melyiket figyeljük. Csongor így fél órával hamarabb rátalált buszunkra. A várakozás kellemetlen volt, mert nyilvànos fizető wc-re kellett járnunk egy garázsban, az iroda nem biztosított kényelmes várakozó helyet, így aki elfért az a párnàzott padokon, aki nem, az a földön, vagy a csomagok tetején pihent.  Főleg a betegeknek (Tomi és Zsuzsa) volt kellemetlen, akik gyengék voltak. Néhányan unalmukban barkóbàztak (Ágica, Kriszta, Edina, Pista), néha kimentünk az utcàra kekszet, vizet venni.  Ez a környék tele volt utazási irodákkal és busztársaságok irodáival, nagy üzlet lehet az utaztatás. Az utca azonban nagyon lepusztult, koszos, zajos poros volt, park sehol a közelben, így kénytelenek voltunk behúzódva maradni az iroda folyosójára. Végre megjött az alvóbusz (sleeperbus), ami egy megszokott utazási eszköz az orszàgban. Nagyon kívàncsiak voltunk rà.  Azt hittük, hogy külön buszt kapunk, de félrértettük egymàst, mert ők a separate szó alatt azt értették, hogy a többi utastól, a tömegtől külön szállunk fel, korábban.  Így is volt, szépen be tudtunk rendezkedni a buszon, bár meglepetésként ért, hogy a rendes buszpàlyaudvaron egy rakás ember felszállt és csak a kísérők jóindulatán  és a felszálló utasokon múlt, hogy nem kellett kicserélnünk a tévesen elfoglalt ágyakat. Képek mutatják, hogy a busz nagyon kulturált volt, tiszta, kettes és egyes fekvő helyekkel, alul és felül, majdnem mint a vonatokon. 2 sofőrünk volt, egy utaskísérő és egy biztonsági őr. Végre be tudtuk pótolni alvás hiányunkat, 22 órán keresztül feküdtünk, aludtunk, heverésztünk.  3 óránként megálltunk egy-egy, a busztársaság saját Anand nevű étterménél, 20 percekre. Végre este 19 órára Bombay-ba értünk. Ők is tartották a menetidőt. Leszállva a buszról valószínűleg mindenkinek élete legizgalmasabb motoros riksa utazásában volt része. Ugyanis, mivel a zárt taxik nagyon dràgàn vittek volna el a Delhi iroda által lefoglalt hotelunkba, kénytelenek voltunk hosszabb egyezkedés és a riksásokkal való veszekedés utàn riksázni. 2 fő fért be egy riksába csomagjaikkal és 300 Rp- ba került. A lefoglalt hotelunk megtelt, de àtfoglaltak nekünk egy màsikba, ahova ingyen elegàns autókkal elvittek minket. Szerencsénk volt ezzel az új hotellel, mert közvetlen a reptér mellett volt (Anderi negyedben voltunk)  és idáig, utunk soràn a legjobb szobàkkal rendelkezett. Képet làthattok a mi szobànkról. Hajnal 1 órakor ébresztettük a csapatot, és 2-kor elindultunk a reptérre. A hotel ingyen vitt ki minket kisbuszával 4 fordulóban. A Bombay reptér az eddigieknél a legnagyobb, modern, szép. Segítettünk a csapatnak kitölteni a kivàndorlási dokumentumot és megvártuk a becsekkolásukat. Edina és Kata hamarabb indultak gépükkel, de Ferihegyre később érkeztek meg, így be tudtàk vàrni egymàst. Krisztától megtudtuk sms-ben, hogy szerencsésen hazaérkeztek, de az isztanbuli késés miatt 8 ember csomagja lekéste a csatlakozàst az àtszàllásnàl. Az emberek éppen elérték . A csomagokat, hàla a profi biztosításnak 2nap múlva kaptàk meg, hàzhoz szállítva. Mi délelőtt elindultunk Pune-ba. Bombay-ben a hotelban kértünk egy taxit és fél óra múlva már jött is. Egy bejáratós, 10 napos Tata indigó autó jött bőr üléssel. Idősebb jól szituált sofőrrel. Ez az autó márka a mi Renault Megane autó típusainknak felel meg. Viszont sajnos nem volt olcsó a 150 km, mert 4500 Rp- fizettünk. Azt mondták főszezon van és ezért ilyen drága. Később a pune-i lakáskiadónktól megtudtuk, hogy visszafelé ő 1500 Rp-ért szerez nekünk fuvart.                                            19-20. nap  megérkezés Pune-ba

15. nap Az Arunachala körbejárása a Pradakshina

15. nap reggel  6.30-kor indultunk a Ramanasramam elől a belső Pradaksinára. Gyönyörű természeti környezetben, kellemes meleg reggeln csodáltuk meg a hegy különböző arculatait. 9 óra tájékán Ági lakásán (ami közel van a hegyhez) hosszabb piehnőt tartottunk, teáztunk és átbeszéltük az elmúlt napok elmaradt dolgait és beszélgettünk Ramanáról és a hegyről. Gabi elmondta beszámolóját. Tamás sajátos stílusában élményszerűen beszélt Rámakrináról, mert ezt Kalkuttában nem volt időnk meghallgatni. kb. 3/4 órás séta után találkoztunk Ernővel a hegyen. Lejött elénk és felvezette a csoportot a barlangjához, amit most kezd összkomfortossá varázsolni. Teljes szadhu (vándorszerzetes narancssárga ruhában) kinézete van. Ernő is megvendégelt minket és mi is ott hagytuk keksz készletünk egy részét. Továbbhaladva a hegyen találkoztunk majmokkal, láttunk kis oltárokat, templomokat, majd a belső és külső pradaksina egyesült és leértünk a városba, ahol még 3 km-t mentünk. Ebédre betértünk a Rámakrina hotelbe, ami egy elegáns szálloda és 100 rúpiáért 18 fogásból álló ebédet ettünk. (fényképét feltettük a picasawebre). Volt benne sok kis mártás, szószok, főzelékfélék, (pl. csilis bab, paprikás karfiol , csicseriborsós püré, spenótós mártás, mentás mártás, aludttej, risz, lepényfélék, édes mártás, végén banán, jégkrém és egy összecsomagolt mentás zöld levél, amit szét kellett rágni rágó helyett) Igazán a ezeket az ételeket nem ismertük fel teljesen, de finomak voltak, erősek, csípősek is, mint itt délen a legtöbb étel . Ezután 1 km-t sétáltunk még, a bazárban vitt az út, megálltunk egy kávézóban, majd utunk a Ramanasramhoz vezetett, ahol a Samadhi hallban zártuk utunkat, a zarándoklást. Ekkor 16 óra volt. Valóban zarándok út volt, mert borzasztó volt a hőség, éppen nem kaptunk hőgutát, de a határán voltunk.  Az érzés, hogy sikerült mindenkinek megtenni és az utat valamiért felajánlani, ellensúlyozta a nehézségeket. Az esténk pihenéssel, töltődéssel és számítógépezéssel telt el. A szomszédos jó minőségű internet kávézóban sikerült az elmúlt napok elmaradásait pótolni, a képeket feltenni és szöveget írni.  (reméljük tettszik) A következő nap szabad nap, este 18 órakor a kis asramunk szwámija (szerzetese) szatszangot tart majd a számunkra).  

14. nap Ramanasramam és a barlangok

14. nap a Ramana Asram és a barlangok A reggeli szertartáson, ami 6.30-8.00-ig tartott a csapat fele vett részt. Az Arunachala himnusz 108 versszakának refrénjeként elénekelt Arunachala Shiva minden alkalommal való 6 ismétlése olyan érzést varázsolt az Athiti asram meditációs termébe, mintha sohasem akarna végetérni. A pap közben csodaszépen feldíszítette virágokkal a hatalmas RAmana képet és a köré épített egyszerű oltárt. végül 1 és 3/4 órás éneklés után fejeztük be a szertartást, de az idős pap még folytatta.  A reggeli a vacsorához hasonlóan néma csendben történt, de bőségesen osztottak az egyszerű ételből.  Az étel reggelente mindig valamilyen vékony, kelesztetlen kenyér (puri, vagy csapati)  és zöldséges szósz hozzá. Reggeli után a csapattal elmentünk a Ramana asramba, ahol kalauzunk, Ági már várt ránk és bemutatta nekünk az asramot. A tisztaságra jellemző, hogy asram kapujában le kellett venni a cipönket és az asramon belül mindenki csak mezítláb közlekedhetett, Ragyogó márvány templomokban található Ramana édesanyjának a sírhelye és mellette egy nagy templomban a Ramana Samadhi Hall-ban pedig a szent ember, Ramana sírja. Ezt a helyet egy fal választja el attól a szobától, ahol Ramana éveken keresztül a napjait töltötte a látaogatók között. Ezt most meditációs teremnek hívják. A kanapén, ahol ült, vagy hevert, egy szinte életnagyságú festménye látható. Ha ebben a teremben ülünk olyan érzésünk van, hogy most is itt lenne közöttünk, rendkívül érősen érezhető az erőtere a teremben. A síroknál egész nap pudzsák (szertartások) folynak és a hívek az óramutató járásával megegyezően járják körbe ezeket az emlékhelyeket. Ezeken kívül Ági megmutatta azt a szobát, ahol Ramana az utolsó napjait töltötte és fogadta halála pillanatában is a látogatókat. Az asram hátsó kapujánál vezet fel az út az Arunácsala hegyre és azokhoz a barlangokhoz, amelyeket Ramana az asram megépítése előtti időkben használt lakhelyéül. Ez a Virupaksha barlang és a Skandhasram barlang. Délig a nagy Ramanaasramam-ot és az asram könyvesboltját néztük meg. Vásároltunk képeket, tarisznyákat, ismertetőket az Arunacsala hegyről, majd 12.30-ra visszajöttünk ebédre az Atthiti asramba, szálláshelyünkre. Ilyenkor már nagyon meleg volt, annak ellénére, hogy most tél van (30 fok felett). Éjszakára is csak 20 fok köré süllyedt le a levegő. Ebéd után rövid szieszta, majd felsétáltunk a barlangokhoz. Utunk a hegyre kőfaragók között vezetett el, visszafelé vásásrlást ígértünk nekik. Majd megálltunk egy hatalmas sziklánál, ahol gyönyörű kilátás nyílt a hatalmas, ősi Arunacsalaswara templomra. A baralangok előtérrel ellátott, kiépített, sziklába vájt helységek, amelyek ma más mint műemlékek az indiai régészeti hivatal kezelésében állnak és a nagy Ramana asramam gondozza őket. A barlangoknak szinte még erősebb az erőterük, mint az asramnak. Ramana előtt más szentek is lakták őket. Az Arunácsala hegy 3500 millió éves kőzetrétegből emelkedett ki, így a földtörténet legősibb korszakából származik. 818méteres magasságával magasan a környező vidék főlé emelkedik. Kezdetektől fogva Síva Isten megtestesülésének tartják számon és különleges jelentőséget tulajdonítanak a 30 mérföldes környezetében lévő telepöléseknek is. A hegy különböző oldalakról mutatott arca, ún. darshanja más-más tulajdonságokkal és jelentéssel bír. Az útkeresők, vagy követők fő spirituális gyakorlata a Ramana asramban tett látogatáson és az ott töltöö meditáción kívül a hegynek a bejárása, a barlangok és a hegyen lévő kül. kis templomok felkeresése, valamint a hegy 14 km kerületű körbenjárása, amit Pradaksinának neveznek.   Ez lehet külső, vagy belső, azaz teljesen a hegy lábánál a falvakon keresztül vezető külső és a hegy oldalában végigfutó csendesebb és mélyebb, természeti szépségekben bővelkedő belső pradaksina. A barlangoktól visszafelé a csoport többfelé szakadt, páran betértünk egy kis kedves Parvati templomba. A többfelé szakadást az tette lehetővé, hogy Ágin kívül másik segítőnk Soós Arnold is minden útunkon kísért bennünket, segítve a csapat koordinálását. Ebben a kis Parvati templomban erős neem teát kaptunk és néhány szertartást elvégeztek a kedvünkért és többféle kis ajándékot is adtak nekünk.  Homlokunk közepére piros jelet, a fehéres szent hamut (vibhuti) és a hegy csúcsán égő ( nagy ünnepeken ghít, azaz tisztított vajat égetnek óriási üstökben) ghíből festettek finom kis vonalakat. A hegyről lefelé sétálva apró kis nádkunyhók között jöttünk el. Lakosaik figyelnek a tisztaságukra, mosnak, söpörnek, a gyerekek játszadoznak, kérték, hogy fényképezzük le őket. A szálláshelyünkig többen megálltak a kis boltokban vásárolni.  Bőséges ellátása van az ajurvédikus gyógyszertáraknak, van Ramana szupermarket, ami egy nálunk átlagos kis ABC méretével egyezik meg. Az internet kávézó nagyon jó minőségű, gyors az internetes szolgáltatás. Látszik, hogy a nyugati ember igényét próbálja a kis város egyre jobban kiszolgálni. Rengeteg a fehér ember, túrista és útkereső, de van aki gyógyulni jön ide az ajurvédikus kezelésektől. Magyarok is vannak. Ági meséli, hogy sok nyugati házat vesz és kiadja bérbe. Ő egy kis lakást bérel havi 6000 rúpiáért (szorozd meg 4,5-el) a hegyhez közel, kívül a városon, gyönyürű kis kerttel. Ági több hónapig van itt és évente többször. Az ő lakása teljesen fel van szerelve a nyugati igények szerint, így angol wc, hűtő, stb van nála.