11.nap a várakozás és az utazás
Reggel 6.30-ra visszamentünk a pályaudvarra, ahol egy elgyötört csapatot találtunk dideregve. Akkora köd volt, hogy az esti 30-40-perces autóutunk több mint 1 órán át tartott. A csapat elmesélte, hogy olyan figurákkal találkozott, akik minden további nélkül ruhában állva, le sem vetkőzve végezték el a dolgukat és bűzlöttek utána.
Valóban a napunk jelentős része arról szólt, hogy a koldusokat hajtottuk el magunktól.
Innen átvettem újra az irányítást, és utána jártam a dolgoknak.
Mindig újabb időpontokat kaptunk, de azt megtudtuk, hogy mindenképpen az 1-2 peronról fog menni. Egészen 11 h-ig ígérgettek, majd tönkrement a számítógépes rendszerük. Ekkor azt mondta a tudakozós vasúti tiszt, hogy ugyan tönkrement, de ő emlékszik rá, hogy törölték. Na még csak ez hiányzott.
Telefonálgatás a Delhi Tourist Office-nak, tudakozódás a pályaudvaron, hogy ilyenkor mi a teendő. Azt a választ kaptuk, hogy érdkelődjünk a peronfőnöktől. A peronfőnök közölte, hogy dehogy törölték, 14 órára itt lesz. 13.00-kor azt mondták, hogy nem 14.00-re de 16.00-ra érkezik.
Közben a köd is kezdett felszállni.
Megismerkedtünk olyan utastársakkal, akik szintén erre a vonatra vártak, és értették a hindi hangosbemondót, és ők is tartották bennünk lelket, hogy jön a vonat.
Végül 16.40 tájban tényleg beért a vonatunk 20 órás késéssel. A várakozás közben rám is rámjött az émelygés és hasmenés, így zapperrel, meg mms-sel kúráltam magam, és nagyjából végig aludtuk az egész utat.
Sleeper klasszon (azaz a legalacsonyabb osztalyon) utaztunk Ágicával, csak mi ketten, - a tobbiek nagyon jo minosegu osztalyon, - és megállapítottuk, hogy mégsem változott annyit India a 4 évvel ezelőttihez képest, mint amit az előző vonat út kapcsán gondoltunk. Hajnali 4.30 tájban érkeztünk meg a Kalkuttai hatalmas HOWRAH pályaudvarra.
Reggel 6.30-ra visszamentünk a pályaudvarra, ahol egy elgyötört csapatot találtunk dideregve. Akkora köd volt, hogy az esti 30-40-perces autóutunk több mint 1 órán át tartott. A csapat elmesélte, hogy olyan figurákkal találkozott, akik minden további nélkül ruhában állva, le sem vetkőzve végezték el a dolgukat és bűzlöttek utána.
Valóban a napunk jelentős része arról szólt, hogy a koldusokat hajtottuk el magunktól.
Innen átvettem újra az irányítást, és utána jártam a dolgoknak.
Mindig újabb időpontokat kaptunk, de azt megtudtuk, hogy mindenképpen az 1-2 peronról fog menni. Egészen 11 h-ig ígérgettek, majd tönkrement a számítógépes rendszerük. Ekkor azt mondta a tudakozós vasúti tiszt, hogy ugyan tönkrement, de ő emlékszik rá, hogy törölték. Na még csak ez hiányzott.
Telefonálgatás a Delhi Tourist Office-nak, tudakozódás a pályaudvaron, hogy ilyenkor mi a teendő. Azt a választ kaptuk, hogy érdkelődjünk a peronfőnöktől. A peronfőnök közölte, hogy dehogy törölték, 14 órára itt lesz. 13.00-kor azt mondták, hogy nem 14.00-re de 16.00-ra érkezik.
Közben a köd is kezdett felszállni.
Megismerkedtünk olyan utastársakkal, akik szintén erre a vonatra vártak, és értették a hindi hangosbemondót, és ők is tartották bennünk lelket, hogy jön a vonat.
Végül 16.40 tájban tényleg beért a vonatunk 20 órás késéssel. A várakozás közben rám is rámjött az émelygés és hasmenés, így zapperrel, meg mms-sel kúráltam magam, és nagyjából végig aludtuk az egész utat.
Sleeper klasszon (azaz a legalacsonyabb osztalyon) utaztunk Ágicával, csak mi ketten, - a tobbiek nagyon jo minosegu osztalyon, - és megállapítottuk, hogy mégsem változott annyit India a 4 évvel ezelőttihez képest, mint amit az előző vonat út kapcsán gondoltunk. Hajnali 4.30 tájban érkeztünk meg a Kalkuttai hatalmas HOWRAH pályaudvarra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése