17. - 19. Nap: az Arunácsala Siva templom az elutazás és Bombay, közös utazásunk vége

17-18-19. nap A tiruvanamalai nagy Arunácsala-Síva templom, Bombay és hazarepülés Reggel 5 órakor ébresztettem a csapatot, mert 5.50-kor indult a buszunk a templomba. Zsuzsi sajnos nem tudott velünk jönni, mert az éjszaka és reggel hasmenése volt és hányt, így inkább itthon maradt, Margónak is ment a hasa és Tamás sem érezte jól magát, de ők tudták uralni állapotukat. Gabinak teljesen elment a hangja, csak suttogni tudott. India nem engdi el könnyen a csapatot! Az Arunácsala-Síva templom minden emberi feljegyzés előtt már létezett, nem tudják mikor épült.A méreteire jellemző, hogy inkább egy templomváros mint templom. Számtalan kis kegyhely, oltárak, konyhák (sok  pap ott él, étkezik napközben). A templom állandóan hangos az élettől. India 12 legfontosabb Síva templom zarándokhelyének az egyike. Naponta sok ezer ember keresi fel. Azért kellett ilyen korán mennünk, mert a templomban ilyenkor reggel is már nagy forgalom volt, de még nem volt zsúfolásig tele a hívekkel. A tisztaságra jellemző, hogy csak mezítláb lehet a templom területére bemenni és bárhol leülhetsz a földre, nem leszel poros, állandóan takarítanak. Fényképezni és bármilyen műszaki cikket bevinni nem lehetett, de végül nekünk nem kellett leadni a bejáratnál, hanem vihettük magunkkal, mert kísérőnk kezességet vállalt értünk. Az asramból egy fiatal pap jött velünk tolmácsnak és kísérőnek és ő adta át nekünk azokat a gyönyörű vastag virágfűzéreket, amelyeket 500 Rúpiáért vásároltunk a templom oltárai számára. Amikor a templomba megérkeztünk és átmentünk a kötelező biztonsági ellenőrzésen, először a templom egyik belső udvarában a Ganésa oltár közelében ültünk le, hogy megvárjuk templomi papunkat és meditáljunk, ráhangolódjunk egy kicsit. Minden Síva templomban Ganésa az, aki fogadja a látogatót, hiszen ő az akadályok eltávolítója, aki megkönnyíti életünket és szellemi fejlődésünket. A Ganésa oltárnál egy rövid szertartást mutattak be csoportunkkért és átadtuk a legkisebb virágfűzérünket a nagy méretű, narancssárgára festett szobor számára, aki Síva gyermeke. Ezután némi várakozást és körbenjárást követően beálltunk egy hosszú sorba, ami a nagy Síva oltár felé kígyózott. Csapatunkat különválasztották a hinduktól és a rendkívül ősi hangulatot árasztó,  a többezer éve égő gyertyáktól és füstölőktől koromfekete fallal övezett főoltár helységébe tereltek minket. Az alacsony mennyezetű szűk terem, rednkívüli erőteret és hangulatot árasztott magából. Leglább 50 fok volt, a gyertyák mellett villanyvilágítás is volt. A csapatunk számára egy külön pudzsát (szertartást) mutattak be neveink felsorolásával, mikozben megkoszorúztuk a legnagyobb virágfűzérünkkel a főoltárul szolgáló hatalmas Síva lingamot. Ilyen szertertáson a hinduk is csak nagyon ritkán vehetnek részt, látogatóként mehetnek el  a helység előtt, bepillantva a főoltárra, de nem léphetnek be ebbe a helységbe. Sokan ezért zarándokolnak ide többszáz kilométerről, hogy láthassák a főoltárt. Azt, hogy mi ide bejuthattunk, a városban nagy tiszteletnek örvendő Swami Hamsanandának, asramunk vezetőjének köszönhettük. Valószínűleg, ha kevesebben vagyunk, akkor nem csinálják meg számunkra ezeket a külön szertartásokat. Nagy Ági és Arnold, két kedves kísérőnk, akiket köszönetképpen magunkkal hoztunk a templomba, szintén nem voltak még bent az oltárnál. ezután a Parvati oltár következett, ahová szintén várakozás után juthattunk be közvetlenül az oltár helységébe és itt is elvégezték számunkra a pudzsát. Majd zárásképpen a templom egy másik épületében virágfűzért adtak a nyakunkba és olyan szent hamut és festéket tartalmazó zacskókat, amelyekkel a homlokunkat tudjuk kifesteni. A Síva követő vízszintes csíkokat, a Visnu hívek pedig függőleges vonalakat rajzolnak a homlokukra. Majd elvittek a templomnak azon részébe, ahol Ramana Maharisi kezdte Tiruvanamalai meditációs életét. Ez az ezer oszlopú csarnok egyik földalatti terme volt. Itt olyan mély meditációba merült hetekig, hónapokig tartóan, hogy a rovarok és férgek erősen megrágták a húst a testén, de ő erről nem szerzett tudomást. Az, hogy a templomba és ősi oltáraiba bejuthattunk Csongornak lehet köszönni (fehér ember az oltárakhoz nem jut el).   Ugyanis nagyon jó kapcsolatba került asramunk vezető szerzetesével, Hamsanandával. Nagyon szimpatikussá vált számára kis csoportunk és mindenben felajánlotta segítségét, valamint később visszavár minket, illetve bármelyikünket egyedül is. Ezek után visszamentünk az asramba, de csak négyen reggeliztünk, majd útra keltünk. Az asram szerzetese Hamsananda egy kisbuszt szerzett nekünk, ìgy Bangalore felé az eddigi legjobb kisbusszal utazhattunk.  240 km volt Tiru és Bangalore, de természetesen megint nagyon lassan tettük meg, mert az első 100 km-t nagyon-nagyon rossz úton tettük meg. A busznak szinte minden percben lassítania kellett, vagy megállnia, mert folyton a gödröket kerülgette. 3.5 óra alatt tettük meg ezt a 100 km-t.  Viszont nagyon szép igazi indiai falvak között mentünk, (úgy, mint Chennai és Tiru között, amikor letèrtünk az autópályáról. Sofőrünk az út elején, amikor kis falujàhoz èrtünk, hazafutott átöltözni és szép fehér ruhában (kurta a neve a férfiak ruha együttesének, ami hosszú felső részből és nadrágból àll) tért vissza, na meg papucsban, amit a buszban levett és mezítlàb vezetett. Nagyon nehezen bírtuk elviselni az útnak ezt a szakaszàt és amikor màr tetőpontra ért komfortérzetünk megvonása, hirtelen rátértünk a szuperminőségű autópályára.  Innen az út további része már gyorsan ment és a sofőr tartotta a 240km-re mondott 6 órát, sőt fél órával hamarabb értünk Bangalore-ba. Odavitt minket a Vijay Anand utazàsi irodához. Ide lerakhattunk a cuccainkat és várhattunk este 20.30 óráig, 6 órát. Időközben Csongor telefonjára megérkeztek a jegy visszaigazolások sms-ben, a busz rendszámával együtt. Így megtudtuk, hogy a beálló rengeteg busz közül melyiket figyeljük. Csongor így fél órával hamarabb rátalált buszunkra. A várakozás kellemetlen volt, mert nyilvànos fizető wc-re kellett járnunk egy garázsban, az iroda nem biztosított kényelmes várakozó helyet, így aki elfért az a párnàzott padokon, aki nem, az a földön, vagy a csomagok tetején pihent.  Főleg a betegeknek (Tomi és Zsuzsa) volt kellemetlen, akik gyengék voltak. Néhányan unalmukban barkóbàztak (Ágica, Kriszta, Edina, Pista), néha kimentünk az utcàra kekszet, vizet venni.  Ez a környék tele volt utazási irodákkal és busztársaságok irodáival, nagy üzlet lehet az utaztatás. Az utca azonban nagyon lepusztult, koszos, zajos poros volt, park sehol a közelben, így kénytelenek voltunk behúzódva maradni az iroda folyosójára. Végre megjött az alvóbusz (sleeperbus), ami egy megszokott utazási eszköz az orszàgban. Nagyon kívàncsiak voltunk rà.  Azt hittük, hogy külön buszt kapunk, de félrértettük egymàst, mert ők a separate szó alatt azt értették, hogy a többi utastól, a tömegtől külön szállunk fel, korábban.  Így is volt, szépen be tudtunk rendezkedni a buszon, bár meglepetésként ért, hogy a rendes buszpàlyaudvaron egy rakás ember felszállt és csak a kísérők jóindulatán  és a felszálló utasokon múlt, hogy nem kellett kicserélnünk a tévesen elfoglalt ágyakat. Képek mutatják, hogy a busz nagyon kulturált volt, tiszta, kettes és egyes fekvő helyekkel, alul és felül, majdnem mint a vonatokon. 2 sofőrünk volt, egy utaskísérő és egy biztonsági őr. Végre be tudtuk pótolni alvás hiányunkat, 22 órán keresztül feküdtünk, aludtunk, heverésztünk.  3 óránként megálltunk egy-egy, a busztársaság saját Anand nevű étterménél, 20 percekre. Végre este 19 órára Bombay-ba értünk. Ők is tartották a menetidőt. Leszállva a buszról valószínűleg mindenkinek élete legizgalmasabb motoros riksa utazásában volt része. Ugyanis, mivel a zárt taxik nagyon dràgàn vittek volna el a Delhi iroda által lefoglalt hotelunkba, kénytelenek voltunk hosszabb egyezkedés és a riksásokkal való veszekedés utàn riksázni. 2 fő fért be egy riksába csomagjaikkal és 300 Rp- ba került. A lefoglalt hotelunk megtelt, de àtfoglaltak nekünk egy màsikba, ahova ingyen elegàns autókkal elvittek minket. Szerencsénk volt ezzel az új hotellel, mert közvetlen a reptér mellett volt (Anderi negyedben voltunk)  és idáig, utunk soràn a legjobb szobàkkal rendelkezett. Képet làthattok a mi szobànkról. Hajnal 1 órakor ébresztettük a csapatot, és 2-kor elindultunk a reptérre. A hotel ingyen vitt ki minket kisbuszával 4 fordulóban. A Bombay reptér az eddigieknél a legnagyobb, modern, szép. Segítettünk a csapatnak kitölteni a kivàndorlási dokumentumot és megvártuk a becsekkolásukat. Edina és Kata hamarabb indultak gépükkel, de Ferihegyre később érkeztek meg, így be tudtàk vàrni egymàst. Krisztától megtudtuk sms-ben, hogy szerencsésen hazaérkeztek, de az isztanbuli késés miatt 8 ember csomagja lekéste a csatlakozàst az àtszàllásnàl. Az emberek éppen elérték . A csomagokat, hàla a profi biztosításnak 2nap múlva kaptàk meg, hàzhoz szállítva. Mi délelőtt elindultunk Pune-ba. Bombay-ben a hotelban kértünk egy taxit és fél óra múlva már jött is. Egy bejáratós, 10 napos Tata indigó autó jött bőr üléssel. Idősebb jól szituált sofőrrel. Ez az autó márka a mi Renault Megane autó típusainknak felel meg. Viszont sajnos nem volt olcsó a 150 km, mert 4500 Rp- fizettünk. Azt mondták főszezon van és ezért ilyen drága. Később a pune-i lakáskiadónktól megtudtuk, hogy visszafelé ő 1500 Rp-ért szerez nekünk fuvart.                                            19-20. nap  megérkezés Pune-ba